A Magyar Nemzet értesülése szerint a belügyminiszternek és az egészségügyi miniszternek küldött ajánlásában Gönczöl Katalin, az állampolgári jogok országgyűlési biztosa kérte: a két kormánytag kezdeményezze, hogy jogszabály-módosítás után az ÁNTSZ gyakorolhasson hatósági jogkört a határőrség külföldiek elhelyezésére szolgáló létesítményeiben.Semmiféle indoka nincs annak, hogy a határőrség külföldiek részére kialakított közösségi szállásainak közegészségügyi ellenőrzését ne az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) végezze – állapította meg most lezárult vizsgálatában az ombudsman.Gönczöl Katalin korábban is foglalkozott e témával, és megállapította: a vizsgált közösségi szállások egyikében sincs egészségügyi elkülönítő, így nem volt lehetőség kórházi kezelést nem igénylő fertőzés, valamint tartós betegség esetén az érintett személyek elkülönítésére. Az egészséges emberek ezért egy helyiségbe kényszerültek mindazokkal, akiket rüh, tetvesség vagy szexuális úton terjedő betegség sújtott. A zsúfoltság miatt több közösségi szálláson a határőrség a minimális higiénés feltételeket sem tudta biztosítani. A nyírbátori szálláson az illemhelyek gyakorlatilag használhatatlanok voltak. Ez a helyzet azóta – az ombudsman fellépésének is köszönhetően – megváltozott. Az előző két évben a Belügyminisztérium, illetve a határőrség vezetése komoly erőfeszítéseket tett a közösségi szállásokon élők elhelyezési körülményeinek javítására. Felújították a győri, az orosházi, a kiskunhalasi és a szombathelyi létesítményeket.Most lezárult vizsgálatában az ombudsman felhívja a figyelmet: a külföldi állampolgárok közösségi szálláson történő elhelyezése olyan intézkedés, amelynek végrehajtási módja egyedülálló a magyar jogrendszerben. Sajátossága abból adódik, hogy ez az egyetlen olyan személyes szabadság korlátozásával járó kényszerintézkedés, amelynek a végrehajtására szolgáló intézményben férfiak, nők és gyermekeik együttesen vannak elhelyezve. Egy-egy közösségi szálláson a csecsemőktől az aggastyánokig, eltérő kulturális hátterű emberek kénytelenek hosszabb-rövidebb ideig – legfeljebb 18 hónapon keresztül – együtt élni. Ráadásul a személyazonosításra alkalmas iratokkal nem rendelkező külföldiek csak rendkívüli méltánylást érdemlő esetben, hatósági engedéllyel hagyhatják el szállásukat.Az érintett intézményekre vonatkozóan egyetlen jogszabály sem írja elő az ÁNTSZ és a fegyveres erők egészségügyi szolgálatainak együttműködését. Az országgyűlési biztos általános helyettese is korábbi ajánlásában már felhívta a figyelmet arra, hogy az állampolgárokat, illetve a fegyveres erőket kiszolgáló egészségügyi rendszer elválasztása szakmailag indokolt lehet. Ugyanakkor a fegyveres testületek egészségügyi szolgálata és az ÁNTSZ közötti szakmai felügyeleti viszonyt és az együttműködést szabályozni kellene. Törvény alapján az ÁNTSZ hatósági jogkört gyakorol valamenynyi természetes és jogi személy, valamint jogi személyiséggel nem rendelkező társaság fölött, kivéve a fegyveres erőket és a rendőrséget. Így a kivétel alá eső intézményekben az ÁNTSZ nem rendelkezik jogi eszközökkel a közegészségügyi és járványügyi szabályok betartatásához – szögezte le az ombudsman.Az országgyűlési biztost a határőrség egészségügyi szolgálata úgy tájékoztatta, hogy vezető orvosai havonta, szükség esetén gyakrabban végeznek ellenőrzést a közösségi szállásokon. Ezzel szemben Gönczöl Katalin megállapította, hogy Miskolcon, Győrben, Balassagyarmaton, Kiskunhalason és Nyírbátorban a határőrség a minimális higiénés feltételeket sem tudta biztosítani. Arra a következtetésre jutott, hogy közhatalom hiányában a közegészségügyi ellenőrzés, illetve felügyelet hatékony ellátása nem lehetséges. Az ombudsman szerint az, hogy az ÁNTSZ a határőrség közösségi szállásain nem végezhet közegészségügyi ellenőrzést, veszélyezteti az ott élő külföldiek alkotmányban rögzített jogainak érvényesülését. A hátrányos megkülönböztetés tilalmával összefüggésben is visszásságot okoz a jelenlegi állapot.Gönczöl Katalin a belügyminiszternek és az egészségügyi miniszternek címzett ajánlásában kérte, hogy a kormánytagok kezdeményezzék olyan jogszabály megalkotását, amelynek eredményeként az ÁNTSZ és a határőrség egészségügyi szolgálata között intézményes együttműködés jön létre.
Olyanok a forint kilátásai, amiről álmodni sem mertünk
