Mindenki másképp képzeli

Évek óta vitatkoznak a szakemberek és hozzáértők, filmet szeretők és filmmel foglalkozók,no meg a politikusok a magyar mozgókép helyzetéről. Arról, miként lehetne a honi filmipar rangjátvisszaállítani. Egy hete Tóth Erzsébetkormánybiztostól megtudtuk, tavasszala parlament tárgyalja végre a filmtörvénytervezetet, és felvetődött egy új terv, a filmközponté.A megoldást tehát keresik, ám úgy tűnik,most sincs egyetértés. A közelmúlt eseményeiről Szomjas György filmrendezőt, a MagyarFilmművészek Szövetségének főtitkárát, a legújabb tervről, a filmközpontról pedig Bereczki Csabát,a Mokép Rt. vezérigazgatóját kérdeztük meg.Több mint egy évtizede hozta létre a magyar filmes szakma a Magyar Mozgókép Alapítványt (majd Közalapítványt) azzal a céllal, hogy az új társadalmi és politikai helyzetben egyrészt ennek megfelelő filmes rendszert működtessen az állami pénzek elosztására, másrészt pedig, hogy a honi filmgyártás központi szervezetévé váljon – mondja Szomjas György. – Az volt az igény, hogy a pénzek elosztása szakszerűen és a politikától függetlenül történjen, és hogy a szakmának maximális beleszólást biztosítson a stratégiai kérdésekbe. A célt, hogy korrekt és korszerű elosztást valósítsunk meg, véleményem szerint elértük. Felépítettünk egy máig működő szisztémát: köztiszteletben álló kurátorok dolgoznak a kétszintű rendszerben, ahol a pénzt elosztják. A szakkollégiumoknál ma már a negyedik terminusban járunk, és a kurátorok ez idő alatt folyamatosan cserélődtek. A működés lényege a „háromlábú szerkezet”: a már említett kuratóriumok, aztán az alapítvány titkársága és gazdasági részlege, valamint a szakmai alapítók köre. A kuratóriumok szigorú összeférhetetlenségi szabályok között hozzák meg döntéseiket, az alapítvány állandó stábja végrehajtja ezeket, a szakmai alapítók pedig megvitatják tapasztalataikat, módosító javaslatokat tesznek, illetve kiválasztják a kurátorokat. Az egyetlen baj az, hogy a pénzösszeg, amellyel gazdálkodik, ugyanannyi, mint a megalakulásakor. Vagyis egymilliárd forint körüli összeg évente.Miért késik a törvény?– Ennyi pénzzel gazdálkodik az animációs, a dokumentum-, a kis- és nagyjátékfilm?– Támogat a közalapítvány filmforgalmazást, filmklubokat, könyvkiadást is. Kicsit anakronisztikus tehát a helyzet, mert egyfelől a közalapítvány kénytelen mindennel foglalkozni, de az államtól nem kapja meg az ezzel arányos támogatást. Igaz, időközben beléptek más finanszírozók is: elsőként a Történelmi Filmalapítvány egy kisebb összeggel, majd a Nemzeti Kulturális Alap, amely legutóbb közel háromszázmillió forinttal támogatta a filmszakmát, végül pedig az Országos Rádió- és Televíziótestület, illetve tavaly a Millenniumi Alap. Az a cél, hogy a közalapítvány központi szerve legyen a magyar filmgyártásnak, bizonyos szempontból megvalósult. Nyugodtan elmondhatjuk: az, hogy a magyar film még létezik, annak köszönhető, hogy az előbb felvázolt szisztéma jól működik. Tegyük hozzá, ma már egy-egy munkát csak harminc-negyven százalékban tud támogatni a szervezet, a többi pénzt egyéb forrásokból kell összeszedniük a producereknek, ami rendkívül nehéz. Elsősorban azért, mert a két közszolgálati televíziónk, amelyeknek a filmeket is támogatniuk kellene, jelenleg erre csak minimális mértékben képesek.– Az elkészült munkák tehát kizárólag az alkotóknak köszönhetők?– A filmek általában az alkotóktól indulnak el, kisebb-nagyobb produkciós cégek létesültek, amelyek kis költségvetéssel készítenek rengeteg dokumentumfilmet, kisjátékfilmet, néhány animációs és népszerű tudományos filmet, illetve nagyjátékfilmet. Ez utóbbiból tizenöt–huszonöt készül évente. Van három-négy milliós költségvetésű játékfilm, és kétszázmilliós is. Az utóbbiak persze nem teljesen magyar pénzből születnek meg. Jó ideje úgy látjuk, hogy ebből a helyzetből nincs más kiút, csak a filmtörvény. Az előző kormányzati ciklusban már nagyon közel jutottunk az elkészültéhez, aztán sajnos nem valósult meg. Tavaly tavasszal úgy tűnt, végre sikerül. Bekerült az államgépezetbe a tervezet, és most megint nem tudjuk, hol tart a dolog. Tavaly ősszel hírek szállingóztak arról, hogy filmtörvény ugyan nincs, de egy úgynevezett filmközpont valószínűleg létrejön. Ami egyébként emlékeztet a törvénytervezetben filmalapnak nevezett elképzeléshez. A legfőbb különbség a kettő között, hogy az egyik törvényként, és nyilván ennek megfelelő garanciákkal, szakmai kontrollal jönne létre, a másikról meg gyakorlatilag nem tudunk semmit. Hideg zuhanyként ért bennünket, hogy a közalapítvány költségvetéséből négyszázmillió forintot elvonnak, amely összeget ennek a filmközpontnak a létrehozására szánják. Igyekeztünk meggyőzni mindenkit – kormányzati és nem kormányzati fórumokat – arról, hogy ez nem jó ötlet, így az utolsó pillanatban visszavonták a javaslatot. De mindez felhívta a figyelmünket arra, hogy információs zavar van, ugyanis mindeddig nem kaptunk semmilyen hivatalos tájékoztatást arról, mi ez a filmközpont.Központ és kijárás– Megpróbáltak választ kapni a kérdéseikre?– Volt két összejövetel a szövetségben, amelyek meglehetősen viharosan zajlottak le, és ekkor határoztuk el, hogy közgyűlést hirdetünk januárra, amelyre elhívjuk a minisztert, és megkérjük, hogy válaszoljon a kérdéseinkre. Elsősorban arra, mi van a filmtörvénnyel, másodszor, hogy mi is ez a filmközpont, harmadszor, mi történt az elmúlt hetekben. Aláírást gyűjtöttünk, két nap alatt majdnem százötvenet, és eközben nyilatkozott Várhegyi Attila a filmközpont tervéről. Két kérdésünk van: hogyan viszonyul ez a központ a filmtörvényhez, a legfőbb kérdés pedig, hogy milyen pénzekből gazdálkodhat majd. Várhegyi Attila nyilatkozatából ugyanis úgy tűnik, vannak kollégák, akik úgy gondolják, a pénz, amely a magyar filmre fordítható, elég, épp csak az elosztás nem megfelelő, s erre a filmközpont a megoldás. Mi úgy gondoljuk, az eddigi rendszer korrektül működik, tényleg nehéz a különböző forrásokat koordinálni, ám ehhez csak úgy szabad hozzányúlni, hogy az autonómia sehol ne sérüljön meg. Erre a szövetségnek is van elképzelése, de az az autonómián alapul, jelesen, hogy az említett alapítványok és adott esetben az ORTT is önkéntes alapon és racionálisan egyeznének meg egymással. Amin a legjobban meghökkentünk: az egész filmközpont kitalálójaként Makk Károlyt említik. Makk Károly hetvenöt éves, és akármilyen jó rendező volt, ne találjon ki szisztémát az egész filmes szakmának. Makk Károlyról tudjuk, hogy mindig megtalálta a legrövidebb utat a pénz forrásához. Makk Károly azt szeretné, hogy lehetőleg egyetlen ember kezében legyen a döntés, és ahhoz aztán ő megtalálja az utat. Ezt a sémát látjuk a filmközpont kapcsán, amelynek nyilván lesz egy vezetője, és csak rajta múlnak majd a döntések... Annak, hogy az előző ciklusban a filmtörvény nem született meg, az egyik legfőbb oka az volt, hogy Makk Károly szövetkezett Gombár Józseffel, a Mokép akkori vezérigazgatójával, hogy privatizálják a magyar filmvagyont. És mert a filmtörvény koncepciójába ez nem fért bele, hát elgáncsolták a törvényt. Sőt visszább mennék: az egész újfajta alapítványi elosztási rendszer sem tetszett neki, mert neki is be kellett állnia a sorba. Ettől kezdve a legádázabban támadta a szövetséget és az alapítványt, és várta, mikor jön el az alkalom, amikor el tudja gáncsolni a rendszert.– Ön szerint miért támogatják a filmközpont tervét kormányzati szinten?– Nyilvánvalóan sokkal szimpatikusabb számukra, ha valaki azt mondja, nem kell több pénz, csak másfajta elosztásra van szükség. Szerintünk valamennyi intézménynek meg kell hagyni az önállóságát, és ha a kormányzat mégis életre akar hívni egy ilyen központot – tegyük hozzá, nem hangzik túl racionálisan –, ám csinálja, de ahhoz nem a már működő intézményektől kellene pénzt elvonni, hanem más forrásból, pluszpénzekből kell megpróbálni, semmiképp sem a filmtörvény helyett vagy azt megelőzően.Bereczki Csabát három nappal karácsony előtt kérték fel a majdani filmközpont vezetésére. Jelenleg néhány kollégájával, valamint gazdasági és jogászcsapattal készítik elő az intézmény tervezetét.– Ez az úgynevezett filmközpont csak nekünk új, ugyanis a szisztéma már Európa számos országában jól működik. Elég, ha csak annyit mondok, hogy Franciaországban és Dániában is hasonló a filmes rendszer – mondja. – Mindenki számára egyértelmű, hogy a magyar film nem létezhet állami támogatás nélkül. Nem ülhetünk ölbe tett kézzel, hiszen látjuk, hogy a magyar film külföldön tulajdonképpen teljesen eltűnt, és ez lassan itthon is bekövetkezik. Ráadásul úgy tűnik, a mostani az első kormányzat, amelyik törődni is akar a filmszakmával. Szakemberei két éve tanulmányozzák a kérdést, és most érett meg a helyzet arra, hogy történjen valami. A tervezett filmközpont a mindenkori kulturális kormányzat alatt különálló részvénytársaság formában működne, tehát előbb-utóbb önálló és politikamentes lenne. És ami a leglényegesebb: a jelenleg a különböző állami szereplőknél szanaszét lévő pénzek útját össze tudnánk hangolni és egyetlen helyre tömöríteni.– Erre miért nem alkalmas a filmalapítvány?– Az alapítvány kezdettől – amikor Kőhalmi Ferenc létrehozta – alkalmatlan volt a feladatra. Szépséghibája akkor is az volt, hogy a huszonhét alapítóból egyetlen, a mindenkori kulturális kormányzat vitte és viszi bele a pénzt. A többiek csak statisztálnak. Ettől, ha törvénytelenség nem is, de totális áldemokrácia alakult ki benne. Teljesen arctalanul, igazi felelősségvállalás nélkül működnek a kuratóriumai. Ezt mutatja, hogy négy fiatal filmes generáció nem tudott debütálni ez alatt a tíz év alatt. Egyébként más sem elégedett a helyzettel. Nincs olyan magyar film, amelyiknek a producere ne a minisztérium folyosóján állna a mozija befejezéséhez szükséges pénzért. Az általunk elképzelt rendszerben a jelenleg is rendelkezésre álló pénzekből gazdálkodnánk, és ehhez jönnek még a filmtörvény révén befolyó összegek. Hangsúlyozom: ez átlátható rendszer lenne.– Lesz tehát filmtörvény?– Természetesen. Most sokan azt hiszik, hogy a filmközpont helyettesíti a törvényt. Szó sincs róla, hiszen a filmközpont hosszú távú jövője is a törvénytől függ. Tóth Erzsébetet bízták meg a törvénytervezet elkészítésével, amelyet le is tett a nyáron a miniszter asztalára. Ezt kell még jogilag és pénzügyileg átdolgozni, azután kerül a parlament elé.– Kik állnak a filmközpont létrehozása mellett vagy mögött?– Nem áll a filmközpont mögött sem Makk Károly, sem Bacsó Péter, sem Kézdi-Kovács Zsolt. Igaz, hogy ők voltak az elsők, akik sürgették a változást az államtitkárnál egy megbeszélésen, de ott nemcsak ők voltak jelen, hanem sokan mások is. És tudomásom szerint hasonló megbeszélés lezajlott a szövetséggel is. Tóth Erzsébet hivatalból tudta, hogy mi ez a filmközpont. Hogy miért nem tájékoztatta a szakmát, nem tudom. De szó sincs arról, hogy bármi titkos lett volna.– A filmszövetség mégis úgy érzi, átléptek rajta, átléptek a közalapítványon.– Nem léptek át rajta, hiszen Tóth Erzsébet, aki a szakma képviselője, a Magyar Mozgókép Közalapítvány főtitkára, miniszteri biztos és a Mafilm igazgatótanácsának elnöke, mindenről tudott. Más kérdés, hogy miért így történt, ami történt. Talán nem véletlen, hiszen az elmúlt tíz évben normális változás nem történt a filmszakmában, aminek oka maga a szakma, amely sokszor a saját ellensége. A Városligeti fasorban csak acsarkodás folyik.– Mekkora összegből gazdálkodik majd a filmközpont?– Ígéretet kaptunk arra, hogy a millenniumi keret, amely két éve működik, megmarad mindenkori támogatásként, ez durván évi egymilliárd forint. Ezenkívül a főbb állami szereplőkkel, mint az MTV, Duna Tv, ORTT megállapodást kell még kötni a közös munka lehetőségeiről. Ugyanígy a magánszereplőkkel, a kereskedelmi tévékkel, elsősorban a Tv 2-vel, de az RTL Klubbal is. A lényeg az, hogy az állami pénz a lehető legátláthatóbb módon és egy helyen legyen, hiszen ma két év alatt születnek meg a döntések a különböző kuratóriumoknál, aminek a végére az alkotói akarat és szándék meg a pénz is elfogy. A cél az, hogy a filmek elkészüljenek.– Mennyi pénz áll majd rendelkezésre?– Hárommilliárd forint. A filmtörvényből befolyó összegekkel pedig legkorábban két év múlva számolhatunk, ami durván egy-másfél milliárd forinttal növelné meg ezt az összeget.– Ebben benne van az alapítvány, a szövetség és a többi szervezet pénze is?– Az alapítványtól a játékfilmes pénzek kerülnének a filmközponthoz, ami négyszázmillió forint körüli, és a többi helyről is azok a pénzek, amelyeket eddig játékfilmre fordítottak. A közalapítványnak megmaradna a többi műfaj: a kisjátékfilm, az animáció, a dokumentumfilm és a forgalmazásra adott támogatások.– Csak a nagyjátékfilmek kerülnek a filmközpont égisze alá?– Egyelőre igen, ugyanis ez bőven elég. A közalapítványnak megmarad tehát hatszázmillió forintja, ezenkívül van ingatlanja a Mafilmben, a Budakeszi úton. Ez nem a Magyar Mozgókép Közalapítvány ellen történik, hanem a magyar filmért.A forgatókönyvtől a forgalmazásig– Minderre azt mondhatja a „másik oldal”, hogy eddig négyszázmillióból gazdálkodtunk és küszködtünk, a filmközpont pedig hárommilliárdot kap...– Miért nem csinálták meg eddig? Tíz évük volt rá. Azért kell megcsinálni, mert most a kormányzat partner hozzá. Eddig ilyen nem volt. Nekik kellett volna kiharcolniuk ezt, és nem hagyniuk négy generációt meghalni, és nem önmagukat ünnepelniük minden februárban a filmszemlén úgy, hogy a közönség már régen elpártolt tőlük. Mert mi a helyzet? Azt mondják egy-egy szemlén, hogy húsz játékfilm készült az idén. Az igazsághoz azonban hozzátartozik, hogy ebből tizenkettő készült videóra így, úgy, amúgy, és csak nyolc igazi filmre futotta, és ezek sem láthatók aztán sehol a világon. Ez egy önmagát becsapó, hazug rendszer. Ha megvalósul, amit szeretnénk és amin dolgozunk, akkor csak a forgatókönyv és a gyártási elképzelés dönti majd el, miből lesz film, és miből nem. Egyébként a jelenlegi filmterveket is továbbvisszük, és akik már megkapták a támogatást, nem vesztik el. Nem értem, hogy amikor senkinek sem jó, ami van – mert nem jó, hiszen egyedül mondjuk Tarr Béla filmjeit ismerik ma már a világban az új magyar mozik közül, és elgondolkoztató, hogy Szabó István sem csinált tíz éve magyar filmet, és tegyük hozzá, Szomjas György is csak küszködve tud filmet csinálni –, akkor mit véd. A rossz szisztémát?– És milyen a működő szisztéma, a filmközpont?– Lesz egy forgatókönyv- és egy filmfinanszírozással foglalkozó részleg. A benyújtott forgatókönyvek körülbelül hetven százaléka jó, de még átírásra szorul. Húsz százalék dilettáns, használhatatlan, és tíz százalék, amivel már gyártásilag is lehet foglalkozni, mert kész van. A hangsúly a hetven százalékon van. Feláll ugyanis a lektori tanács harminc-negyven lektorból, forgatókönyvírókból, írókból, sors