A Volvo SCC (Safety Concept Car) legfontosabb biztonsági tartozéka nem a légzsák és nem is a gyűrődő zónák, hanem maga a sofőr.Az SCC olyan tanulmányautó, amely felvillant egy maréknyit a jövő biztonságtechnikai lehetőségei közül, ráadásul a benne alkalmazott elgondolások pofonegyszerűek. Megvalósításuk természetesen korántsem volt gyerekjáték, komoly szakértelmet és még komolyabb anyagi hátteret igényeltek. A Volvo anyacége, a Ford Motor Company azonban teljes mell- és költségvetés-szélességgel állt a kutatások mellé – olyannyira, hogy a konszern Göteborgban rendezi be biztonságtechnikai központját.A SCC sokkal inkább tanulmánycsokor, mint valós autóterv. Különálló fejlesztések eredményeit mutatja be egy fedél, pontosabban egy tetőlemez alatt. A legzseniálisabb, egyszersmind leginkább logikus elgondolás a „mindent a szemnek” elv tökélyre fejlesztett változata.Mivel az autósok a kocsin kívülről kapják a döntő fontosságú információk 90 százalékát, a Volvo szakemberei mindent megtettek azért, hogy a külvilág minél kisebb része maradjon rejtve a sofőr szeme elől. Az SCC A-oszlopát átlátszó fém-plexi kombinációból készítették, a befelé hajló B-oszlop pedig a rögzített helyzetű ülés vonalát követve nyúlik a magasba, így a hátraforduló autós szabadon kiláthat mellette, miközben optimális védelmet ad az oldalirányú ütközések ellen.Az egyszerű koncepciót egy jóval bonyolultabb szemmagasság-érzékelő rendszer egészíti ki, ami úgy állítja be a vezetőülés magasságát, valamint a pedálok, műszerek és kezelőszervek helyzetét, hogy a sofőr tökéletes rálátást kapjon az útra és a műszerfalra. A Volvo SCC esetében tehát az autó igazodik a vezetőhöz, és nem fordítva.A tanulmányautót további két kiegészítő védelmi berendezéssel is ellátták. Az egyik az ülésbe integrált négypontos biztonsági öv, amelynek rögtön két változatát is bemutatják a januári Detroit Motor Show-n. A Volvo szellemiségéhez illően az itt kapott visszajelzések alapján döntik majd el, hogy a kettős mellhevederrel rendelkező öv és a raliautókéhoz hasonló központi csatos öv közül melyik felel meg jobban a hétköznapi használat igényeinek.A Volvo azt vallja, a biztonságos autó nemcsak menet közben, hanem álló helyzetben is óvja utasai életét. A Volvo Személyi Kommunikátor egy, az autóval a vezetőtől függetlenül is kommunikálni képes távirányító-rendszer, amely a hozzá tartozó szívműködés-érzékelő segítségével riaszt, ha valaki a leparkolt autóban tartózkodik, legyen az rejtőzködő autótolvaj vagy bent felejtett csecsemő, esetleg háziállat.
Retró Suzukik, amik hangulatba hoznak
