A palesztin álláspont szerint most már „Barakon a sor”, hiszen Arafat feltételesen elfogadta Clinton béketervét. A konfliktus azonban egyre jobban éleződik a Közel-Keleten: az izraeli miniszterelnök kabinetfőnöke Oroszország segítségét kérte a térségben dúló erőszak megfékezésére.Jasszer Arafat palesztin vezető feltételesen elfogadta Bill Clinton közel-keleti béketervét, a következő lépést most Ehud Barak izraeli miniszterelnöknek kell megtennie – közölte szerdán Washingtonban egy magas rangú palesztin hivatalos személyiség.A Palesztin Hatóság vezetője és az amerikai elnök között lezajlott két fehér házi találkozón Arafat „pozitív módon” ismertette a palesztin álláspontot – jelentette ki Hasszan Abdel Rahman, a Palesztinai Felszabadítási Szervezet (PFSZ) képviselője. „Clinton elnök tudomásul vette ezt, és most Ehud Barakon a sor” – jelentette ki Rahman. Amerikában nem kommentálták a palesztin értékelést. Eközben Ariel Saron, a jobboldali Likud párt vezére, a februárban esedékes izraeli kormányfőválasztás egyik indulója, az izraeli rádiónak nyilatkozva kijelentette: győzelme esetén egyetlen zsidó telepet sem számol fel Ciszjordániában, illetve a Gázai övezetben.Haszan Aszfur, az Izraellel tárgyaló palesztin küldöttség egyik vezető tagja Clinton és Arafat eredménytelen tárgyalásait értékelő nyilatkozatában azt hangsúlyozta: Izraelnek el kell döntenie, hogy békét akar-e a palesztinokkal vagy háborút. Nabil Abu Rudeina, Jasszer Arafat palesztin elnök főtanácsadója szerint a palesztinok abban reménykednek, hogy az elkövetkező huszonnégy órában további válaszokat kapnak a Clinton-tervvel kapcsolatos kérdéseikre. Jack Siewert fehér házi szóvivő tájékoztatása szerint Arafat beleegyezett abba, hogy fokozott erőfeszítéseket tesz az erőszakos cselekmények beszüntetése, illetve az ilyen cselekmények elkövetőinek letartóztatása, a terrorizmus elleni együttműködés fokozása érdekében.Rendkívüli megbeszéléseket folytatott Moszkvában a közel-keleti helyzetről az izraeli miniszterelnök kabinetfőnöke és vezető biztonsági tanácsadója csütörtökön. Dani Jatom arra kérte Alekszandr Avgyejev külügyminiszter-helyettest, hogy Oroszország vesse latba befolyását a közel-keleti erőszak megfékezéséért.Egy izraeli tank a ciszjordániai Ramalláh közelében szerdán hajnalban – palesztin források szerint – legalább négy sorozatot adott le egy palesztin őrhely felé, az izraeli szolgálatok csupán egyetlen sorozatról tesznek említést. A tájékoztatás szerint előzőleg a palesztin állások felől tüzet nyitottak az izraeli erőkre. Az akcióban egy palesztin fegyveres megsebesült. A közlemény cáfolta azt a palesztin állítást, amely szerint az izraeli tankok behatoltak volna a palesztinok teljes ellenőrzése alatt álló területre. Lövöldözés volt az izraeliek és a palesztinok között a Gázai övezetben is – ennek kezdeményezői a palesztinok szerint az izraeliek voltak, ezt a másik fél cáfolta. Heves lövöldözés volt a gázai Necarim zsidó településnél.Az izraeli hadsereg szerda reggel egyébként tüzérségi tűzzel árasztott el az izraeli–libanoni határvidék keleti övezetében kiszemelt célpontokat, miután a síita Hezbollah milícia emberei aknavető-támadást intéztek izraeli terület ellen. Az izraeli hadsereg közlése szerint az izraeli légierő vadászbombázóit is bevetették. Az izraeli rádió jelentése szerint a Libanonból kilőtt gránátok nem okoztak károkat az Izrael, Libanon és Szíria közötti határháromszög vitatott területén. Az izraeli–libanoni határvidék keleti részében elterülő úgynevezett Seba mezőgazdasági egységek övezete vitatott terület a két ország között. Libanon magának igényli a területet, amely izraeli értelmezés szerint eredetileg Szíriához tartozott, de amelyet Izrael az 1967-es háborúban elfoglalt. Izraeli vélemény szerint ezért csak egy Szíriával való békeszerződés alapján lehet visszaadni.Benjamin Netanjahu volt izraeli miniszterelnök szerint a következő választások semmit sem oldhatnak meg Izrael és a palesztinok konfliktusában, ezért nem indult a miniszterelnökség elnyeréséért. A jobboldali politikus a The Wall Street Journal Europe számára írt cikkében Ehud Barak munkapárti miniszterelnököt cinikus politikai játékkal vádolta, amelynek célja szerinte csak az volt, hogy a parlamenti választásokat elkerülje, most pedig a palesztinoknak tett újabb engedményekkel akarja újra megválasztatni magát kormányfőnek s változatlan parlamenti erőviszonyok mellett folytatni rossz politikáját. Netanjahu szerint az intifáda hónapjai felnyitották az izraeli közvélemény szemét arra, hogy „a palesztinoknak nem Izrael határaival, hanem a puszta létével van bajuk”. Netanjahu kifejti, hogy Izrael csak az erőpolitika alapján élhet biztonságban arab szomszédaival.
Gál Kinga: Brüsszelben el akarják törölni az egyhangúságot, ez önmagában lemondásra adna okot
