Békésben elsőként fordul elő, hogy egy rendszerváltáskor megszűnt iparágat sikerül újraindítani az egyik kisvárosban. Mezőberényben a megszűnt szövőgyár helyett fonoda épül az idén.Lendületes és látványos fejlődési pályát futott be Mezőberény az elmúlt évtizedben. A munkanélküliséget ez idáig nem sikerült jelentősen csökkenteni, de a 2001-es év gyökeres fordulatot hozhat – nyilatkozta lapunknak Cservenák Pál Miklós polgármester, aki 1990 óta áll a település élén. Mint beszámolt róla, egy vállalkozó – az országban máshol már virágzó – fonóipari üzemet alapítana Berényben, s ez munkát adna az annak idején szövőgyárban dolgozó, ma viszont munkanélküli helybeli nőknek. A kft. 705 milliós beruházáshoz 405 millió forintos önerővel rendelkezik, a többit állami támogatásból reméli.Erdős Norbert önkormányzati képviselő elmondta: az építkezés áprilisban kezdődhet, és az első 50 dolgozó már szeptemberben munkába állhat. 240 új munkahely kistérségi szinten is jelentősen növelné a foglalkoztatást, az adminisztratív és vezetői munkakörök pedig hozzájárulhatnak az értelmiségi fiatalok helyben tartásához. – Mezőberény regionális szinten sokat tett le az asztalra, amelyhez rendre állami támogatást is kapott, a tervezett fonoda pedig pontosan megfelel a helyi munkaerő-kínálatnak, így bízunk a sikerében – szögezte le Erdős.
Szijjártó Péter a Magyarországgal szembeni súlyos brüsszeli kettős mérce felszámolását sürgette migrációügyben
