Közép-Európában egyedülálló kísérlet kezdődik márciusban Magyarországon. A Szociális és Családügyi Minisztérium (SZCSM) kezdeményezésére 317 hajléktalan jut munkához és lakhatáshoz. A minisztérium ezzel a programmal megpróbál szakítani azzal a gyakorlattal, hogy a fedél nélkül maradottaknak csak átmeneti hajlékot, esetleg némi ételt ad.Ezzel ugyanis csak az életben maradás minimális feltételeit teremtik meg, kitörésre nincs igazi lehetőség. A kukázás, segély, feketemunka révén nem lehet elszakadni a hajléktalanléttől. A rosszul öltözött, elhanyagolt benyomást keltő munkavállalót a munkaadók nem szívesen foglalkoztatják.– Arról nem is beszélve, hogy a munka utáni pihenésük sincs megoldva. Ezzel a kör bezárul – mondta Ghyczy Gellért, az SZCSM hajléktalanügyi szakreferense. Ezért az minisztériumban úgy döntöttek: beindítanak egy hároméves foglalkoztatási modellkísérletet. A hajléktalanok munkavállalását segítő programba országszerte 19 intézmény és szervezet került be. Márciusra 317 hajléktalannak biztosítanak munkát kétféle munkahelytípuson: úgynevezett védett munkahelyen és az elsődleges munkaerőpiacon.– Az előbbi kifejezetten a hajléktalanok számára létesült – nem feltétlenül a profit érdekében –, a másik pedig olyan cégeket jelent, amelyek csatlakoztak a programhoz – közölte a szakreferens. A munkahelyeken biztosítják a lakhatást, a tisztálkodást és az étkezést is.– Több mint ezer hajléktalanból választottuk ki azt a 317-et, akik motivációik, a munkához való hozzáállásuk, képességük és szakképzettségük alapján a legmegfelelőbbnek bizonyultak a kísérlethez – folytatta a szakember. A projektre 330 millió forintot szánnak, a Gazdasági Minisztérium munkaerő-piaci alapjából, valamint az SZCSM költségvetéséből.Az ország második legnagyobb városában, Debrecenben becslések szerint telenként 1000-1500 fedél nélkül maradt ember keres menedéket. A könnyebb megélhetés reményében sokan a környező kisebb városokból érkeznek oda. Róluk több szervezet is igyekszik gondoskodni. Legtöbbjükkel az Egy-Ház Alapítvány segítői foglalkoznak. A szaktárca ezt a szervezetet vonta be a hajléktalanok foglalkoztatási programjába. Az alapítvány két munkatársa jelenleg a részletekkel ismerkedik. Az úgynevezett moderátoroknak az lesz a dolguk, hogy száz hajléktalan közül kiválasszák azt a húszat-harmincat, akiknek megfelelő a képzettségük, egészségi állapotuk és hajlandók dolgozni. Nekik a megyei munkaügyi központ segítségével egy Debrecenhez közeli rehabilitációs tanyán egyszerű fizikai munkát biztosítanak. Ilyen lehet például a seprűkötés. Másoknak közmunkákat, utcaseprést, ároktakarítást, bontási munkákat kínálnak.
Két gyermekkel is fajtalankodhatott az újbudai pedofil, vádat emeltek ellene
