Nagyüzem az okmányirodákban

Stépán Gábor
2001. 01. 02. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Tegnaptól a közlekedési igazgatási feladatok a rendőrség hatásköréből az okmányirodákhoz kerültek át. Ezzel 152 rendőrkapitányság „szabadul meg” a hivatalos papírok kiadásának terhétől, ezentúl országosan 263 okmányiroda látja el az ügyfeleket a szükséges iratokkal. Az illetékesek állítják: az átállás zavartalanul zajlik, mert felkészülten várják akár a nagyobb rohamokat is.Január 5-ig a rendőrkapitányságok és az okmányirodák közötti átadás-átvételnek zökkenőmentesen meg kell történnie – fejtette ki lapunknak Eiselt György, a Belügyminisztérium informatikai helyettes államtitkára. Ugyanakkor azt is elismerte, hogy az okmányirodákban tegnap reggel fennakadások voltak a rendszerbe való belépéskor, de a hibát a szakemberek mintegy fél óra alatt kijavították. Mint mondta, az átálláshoz megfelelő méretű informatikai rendszert állítottak csatasorba, ezért nem fordulhat elő komolyabb zavar.Az első felmérések szerint az ügyfelek többsége gépjárművezetői engedély cseréjével fordul az okmányirodákhoz, de sokan vártak a Visegrádi utcai Központi Okmányirodában a személyi igazolvány cseréjére is.Eiselt György kérdésünkre elmondta: a központi irodában kisebb torlódások azért fordulhattak elő, mert a jelenleg aktív 35 ügyintéző mellé a tegnapi nappal még felvettek huszonhét munkatársat, akik most tanulnak be, így még nem igazán járatosak a szakmában. Tudomása szerint műszaki fennakadások nem fordultak elő az országban.Az új informatikai rendszer technikai hátterének megteremtése mintegy 25 milliárd forintba kerül. A számítások szerint 2002-ben megtérül az összeg.


Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.