Napimádó

Grandpierre Attila, a Vágtázó Halottkémek nevű rockzenekar énekese, csillagász kandidátus rendszeresen és sokatgondolkodik. Mostanában a Nap élőlényszerű viselkedése foglalkoztatja leginkább, de a magyar társadalomhétköznapjai sem hagyják hidegen.Az új évezred kitűnő alkalom az elmélkedésre. Mert nagyon szépek voltak a külsőségek, de ha megkapargatjuk a felszínt, akkor érdekes kérdéseket találhatunk. Az ember, ha nem figyel rá, fokozatosan hozzánő azokhoz az adottságokhoz, amelyek körülveszik. Az időszámítás kezdete pedig egy kicsit azt is jelenti, hogy ami korábban történt, az már nem fontos, holott csak akkor élhetnénk teljes életet, ha az emberré válás kezdetétől minden fontosabb történést ismernénk. Sajnos a nyugati civilizáció kegyetlenül kiirtotta az emberiség régebbi korainak emlékeit. Az ezredfordulón fel kell tennünk a kérdést, hogy miért? Úgy tűnik, az a nyugati civilizáció szándéka, hogy csak a saját történelméhez kapcsolódó kétezer évet vegyük figyelembe. A gyakorlatban minden rajta kívül álló kultúrát barbárnak tekint, s egyben szellemi megsemmisítésére is törekszik.– Az európai polgárok egy kultúraromboló civilizációban élnek?– A nyugati civilizáció az elmúlt kétezer esztendőben kiirtotta saját gyökereit. De elpusztított minden más kultúrát, amivel kapcsolatba került. Pedig ha szellemileg valóban magas szintű lett volna, nyugodtan megőrizhette volna az indiánok könyveit, a káldeus krónikákat, a trójai vagy az etruszk kultúrát. Úgy tűnik, a nyugati civilizáció nemcsak technológiában, de elsősorban embertelenségben és különösen könyvégetésben múlta felül a többi, elpusztított kultúrát.– És ebben a küzdelemben hova tartozunk mi, magyarok?– A pusztítás minket annyira sem kímélt, mint a többi népeket. A magyar rovásírással írt könyvek birtoklása például főbenjáró bűnnek számított. Annak idején mindazok, akik beszolgáltatták az ősi magyar írással foglalkozó könyveket, pénzjutalmat kaptak. S mivel az ősi könyvekből, a régi krónikákból csak néhány hírmondó maradt, manapság már nehezebb megtalálni az igazságot. Ráadásul a köztudatot is egyre inkább elidegenítik krónikáink szellemétől. Honfoglalásról beszélnek, ez a szó pedig a szabadságharc leverése után született. Ez is időszámítás-kérdés: ha az árpádi bejöveteltől számítjuk magyarságunkat, megelőző történelmünk nem fontos önazonosságunkhoz. Valamennyi megmaradt krónikában szerepel, hogy mi tulajdonképpen szkíták vagyunk, és a hunokkal állunk szoros rokonságban. Ideje lenne itt is a szemléletváltásnak. Az utóbbi évtizedekben már a nemzetközi szakmai körökben is ismert, hogy a bronz feltalálása vagy az írás megalkotása a Kárpát-medencei kultúrkörhöz köthető.– Ha mindezt bizonyítani tudják, akkor az állításaikat miért nem fogadja el a tudományos világ?– A tudósok képzésük folyamán szemléletüket készen kapták, és nem egykönnyen állnak rá, hogy a tankönyvekben leírtak helytelensége esetén a helyesebb szempontokat átvegyék. Csakhogy a tudást nem lehet a végtelenségig visszaszorítani. Az igazság előbb-utóbb a felszínre kerül, és akkor terjedni is fog, mert az igazság legfőbb tulajdonsága, hogy független attól a személytől, aki felismeri.– Ilyen nézetekkel könnyen a Heti hetes stábjának terítékére kerülhet.– Amíg Magyarországon mindazokra, akik kötődnek az itteni kultúrához, azonnal rásütik a magyarkodó bélyeget, addig fordított kiválasztódás uralkodik, az értékeket pusztítjuk, s az értéktelen dolgokat erősítjük. Épp ezt a ránk kényszerített, fonák értékrendet kellene megfordítanunk, és gondoskodnunk saját értékrendszerünk érvényre juttatásáról.– Érdeklik ezek a kérdések az embereket?– Sokkal többen érdeklődnek az ilyen jellegű témák iránt, mint amennyit a mai média sugall. Viszont keveseknek áll módjukban, hogy hozzá is adjanak valamit a kapott tudáshoz. Pedig mindenkiben él az indíttatás, hogy hozzájáruljon a közös tudás növeléséhez.– Ön mivel igyekszik gyarapítani a tudásözönt?– A Nap természetét és viselkedését vizsgálom. A Nap öntevékenységgel bír, ami rendkívül érdekes tulajdonság. A fizikai rendszereknek ugyanis általában nincs öntevékenységük: a széknek nincs széktevékenysége, az asztalnak asztaltevékenysége, de a mi csillagunknál megfigyelhető a naptevékenység. A Nap felszínén időről időre foltok jelennek meg, a napfoltok környékén pedig napkitörések keletkeznek. A naptevékenység eredetének vizsgálata arra az eredményre vezetett, hogy a Nap nem élettelen gázgömb, mint aminek a csillagászok ma elképzelik.– Hogyan kell ezt a laikusoknak elképzelniük?– Egy nagyon egyszerű földi példán keresztül megérthető az elméletem alapja. Az élőlények attól élők, hogy sajátosan és rendkívül érzékenyek. Nem mindenre és nem mindig ugyanúgy válaszolnak, hanem bizonyos hatásokat óriási, kozmikus mértékben felerősítenek magukban. Ez történik, amikor egy lepkét meglát egy kisgyerek: a lepke látványa mindössze néhány fényrészecskét juttat a szem recehártyájára, de ha a kisgyerek érdeklődése felébred, ez a néhány fényrészecske olyan bioáramokat indít be az agyban, amelyek folyamatosan felerősödve képesek a kisgyerek egész testét mozgásba hozni. Egyszerűen kiszámítható az indító hatás és a végső válasz energiája: a foton energiájánál a kisgyerek futásának energiája milliószor erősebb. Azaz a bioáramokat egy óriási, kozmikus mértékű folyamat erősíti fel. A Napnál hasonló folyamatot fedeztem fel: a távoli, parányi bolygók árapályhatása a Nap rendkívül érzékeny magjában megfelelő feltételek esetén képes kozmikus méretekben felerősödni. Ilyenkor jönnek létre a Nap magjából kiinduló napkitörések, tehát a naptevékenység alapja a földi élőlényekéhez hasonló rendkívüli és szelektív érzékenység lehet. És mivel a rendkívül érzékeny állapotban lévő Nap belső viszonyai döntik el, hogy mikor milyen hatásokat erősít föl, ezért a Nap sokkal inkább belülről, mint kívülről vezényelt.– Mit szólnak az elképzeléshez a csillagászok?– A feltevést egyelőre kevesen fogadják el, mivel a többség nem érti még az elméletemet, viszont a kutatásba nemrég néhány külföldi tudós is bekapcsolódott. A legfrissebb eredmények alapján ugyanis úgy tűnik, hogy az úgynevezett neutrínóprobléma megoldása abban az irányban keresendő, amerre az én elméletem mutat. Századunk első felének egyik legalapvetőbb felfedezése, hogy a Nap energiatermelése fúziós magreakciókkal magyarázható. Ma már a középiskolákban is tanítják, hogy a Nap olyan fúziós reaktornak tekinthető, amely önmagát szabályozza, és képes beállítani energiatermelését egy állandó szintre. A legújabb mérések azonban arra mutatnak, hogy a Nap energiatermelésében szerepet játszhat egy robbanásos jellegű fúziós magreakció is, amelyet eddig nem vettek figyelembe. Márciusban Milánóban konferenciát rendeznek, amely az enyémhez hasonló elméletekkel foglalkozik.– Vagyis megismétlődik az emberi tudomány történetének leggyakrabban előforduló jelensége, miszerint az egyik elméletet felváltja egy másik. Nem tart attól, hogy egyszer az ön Nap-magyarázata is elavul?– Ha egy elmélet igaz, igazsága soha nem vész el. Az elavulás legfeljebb az általa elindított gondolatok továbbfejlődésének köszönhető. A kutatás pedig egyfajta detektívmunka, amelynek során a lehető legteljesebb igazságot kell megtalálni.– Elegendő ehhez egyetlen ember elméje?– Az alapigazságokat többnyire ma is egy-egy kutató ismeri fel. A modern tudományban egyre több pénzt szánnak a kísérletekre, ugyanakkor egyre kevésbé becsülik meg az elméleti szakembereket. Óriási lehetőségeket szalaszt el az emberiség, ha nem épít ki megfelelő szellemi alapokat. A modern tudós már csak egy-egy apró kérdés megoldásában mélyül el, s elfelejti az igazából fontos átfogó összefüggéseket. Terjesztik a materializmust, ami pedig leszűkíti a távlatokat a közvetlen adottságokra, s az azokból következő szűk jövőképre. Ez a mai tudomány tragédiája. Ugyanakkor bebizonyosodott, hogy a valódi eredmények eléréséhez nem elegendő dollármilliókat költeni. Minél több embernek kellene lehetőséget adni, hogy átfogó kérdésekkel foglalkozhasson. S ez a hétköznapokra is érvényes. Minden magyar állampolgárnak tudnia kellene például, hogy az ország nemzeti összjövedelmének kevesebb mint a fele jut vissza azokhoz, akik megtermelik, mivel hatvan százalék kikerül az országból. Ez egyszerűen belátható, mégsem juthatunk hozzá ehhez a lényeges információhoz, pedig mindenki számára alapvető erkölcsi kérdés, hogy ma Magyarországon van-e értelme a becsületes munkának.– Ez már inkább politika, mint tudomány.– Én nem nevezném politikának, hiszen itt arról van szó, hogy mindannyiunk sorsát teheti tönkre, ha az embereket túl sokáig ostobának nézik. Vegyük a médiát. A legtöbb újság, rádió, tévé, különösen a „kereskedelmi csatornák” működési alapelve, hogy a nézőnek más sem kell, csak erőszak, bűn limonádéval. Hogy lehet ilyen filmek készítésére ezerszer annyi a pénz, mint a nemesebb szórakozásra, nem szólva a közfeladatokról? A pénz vajon nem társadalmi értékmérő? Azt hiszem, nézettségben fényévekre leköröznék a tartalmas, a természetes emberi érdeklődést szolgáló filmek a gyilkosságmániásakat, ha megközelítőleg olyan anyagi-technológiai háttérrel rendelkezhetnének. Ugyanakkor az emberek valóságos igénye meghaladja a médiában dolgozók primitív felfogását. Mesterségesen, horribilis anyagi támogatással, lépésről lépésre süllyesztik le a köztudat, a közízlés szintjét, hogy aztán vásárlási és munkavállalási szokásaink is nekik megfelelően alakuljanak.– Azért a nézőket is terheli némi felelősség.– A néző felelőssége az, hogy eldöntheti: megnéz-e egy filmet, vagy sem. Igaz, egy felmérés szerint a nézők mindössze hat százaléka választja ki önállóan, mit néz meg a tévében. Azok a filmek, amik pedig a javára szolgálhatnának, jobbára szegényesen, szárazabban jelennek meg. Ezzel a média fordított értékrendszert ültet be az agyakba. Én azt hiszem, agyunk tartalma elsőrendű közügy. Nem mindegy, mi van a családtagjaink, szomszédaink, munkatársaink agyában. Életünk lényeges módon a közélet színterén dől el, ott, hogy hányan választhatnak a közjót emelő pályát, és hányan kényszerülnek életüket a puszta anyagiaknak eladni. A köz állapotai döntik el, mennyire becsüli meg az adott munkakört a társadalom. A köz állapotai döntik el, az általunk megtermelt javak hányad része kerül vissza hozzánk. Az embereknek újra egymásra kellene találniuk, mert ha nem alakítunk ki magunk körül olyan erős baráti és természetes közösségeket, amelyek akár az ország egészére is kiterjedhetnek, akkor tulajdonképpen belenyugszunk a mások által nekünk szánt sorsba, sodródunk, mint egy élőhalott nemzet.– Az egész ország egy barát? Egy kissé utópisztikusan hangzik.– Túl kell lépni a klasszikus „barát” fogalmán. Dante is a barátom, mivel a szellemi életem része, tehát lényegében rokon lelkek vagyunk. De a kereskedelmi televíziókból ömlő műsorfolyam senkinek sem nyújthat valóságos kulturális élményt, az inkább elidegenít, elszigetel, atomizál.– Mit lehet tenni?– Mindenkinek részt kell vállalnia a közügyek közös megvilágításában. Ezért én is létrehívtam egy társaságot, a titokfejtő kört, amelynek működése az élet egészére vonatkozó kérdések megvilágításán alapul. Ha ezek a körök országosan is megerősödnek, és öszszekapcsolódnak, akkor a tagok valóban átláthatják a fontos dolgokat, mivel az információkat könnyen átadhatják egymásnak.– Mondjuk a titokfejtő körök megfejtik, hogy hova tűnik a nemzeti összjövedelem hatvan százaléka. És akkor történik valami?– A nemzeti jövedelem jelentős részének eltűnéséről publikáltam egy cikket, ami nem maradt következmények nélkül, több visszajelzést is kaptam. Amikor föltesszük a kérdéseket, még nem tudhatjuk, hogy mi lesz a folyamat vége. Már az óriási változásokat indíthatna el, ha mindenki a szabad idejének csak egy ezrelékét hasonló problémák megoldására szánná. A hasonlóan gondolkodó egyének közösségekké formálódhatnának, s akár társadalmi szinten is felléphetnének, vagyis elindulhatna a nemzeti öntevékenység. S ez valami olyasmi, amit az utóbbi százötven évben megpróbáltak elvenni tőlünk.– Ez ismét politika. Ráadásul a szokványos út: néhány ember kitalál valami hasznos, szimpatikus dolgot, azután a nyilvánosság elé lépnek, majd, hogy hatékonyabban tevékenykedhessenek, párttá alakulnak, s már nem is annyira hasznos és szimpatikus, amit képviselnek.– Ahhoz, hogy megérthessük a mai viszonyok lényegét, s emberhez méltóan cselekedhessünk, szükséges az alapvető társadalmi folyamatok ismerete. Akkor is, ha azt sugallják, ez politika, ezzel nem szép dolog foglalkozni. Ez még nem politika, hanem természetes és jogos kíváncsiság, sőt: több ennél. Enélkül nem lehet tulajdonképpeni emberi, felelős életet élni. Az értelmes és felelős emberi élet érvényre juttatásához ugyanis tájékozódni, gondolkodni és cselekedni kell. Ez egyetemes természeti törvény, minden emberre érvényes. És már százezer független, tisztán látó ember is hatalmas erő, amely valóságos változásokat produkálhat.– Ha az elkövetkező évtizedekben sem a politika természete, sem a magyar közélet állapota nem fog megváltozni, és a Nap sem fedi föl működésének titkait, nagyon csalódott ember lesz?– Mindenki kockáztat, aki igazán élni akarja az életét. Hiszen azt kell eldöntenünk, hogy az élet nagyszerűségéért, szépségéért akarjuk élni a hétköznapjainkat, vagy fordítva, ahogy sokan teszik, megpróbálunk hasznot húzni abból a zavaros és visszataszító világból, amit mások hoztak létre. Én az élet oldalára álltam.