Befejezik a túlélők utáni kutatást a miskolci speciális mentők. A csoportvezető, Lehoczki László elmondta, felesleges a további erőfeszítés, mert azok az emberek, akikre még a múlt szombati földrengés után omlott a föld, kizárt, hogy életben legyenek. A csoport öt őserdei településre jutott el pénteken. A hegyi falvak lakói épségben megúszták a katasztrófát, házaikat azonban belepte a homoktenger. A helyszínen felállított dzsungelkórházban a mexikói medikusok a könnyebb sérülteket látták el, míg dr. Béres Tamás, a csapat katasztrófaorvosa az alapvető higiéniai feltételek hiányában fellépő betegségeket kezelte.Szombaton a Santa Teclától mintegy öt kilométerre délre fekvő elővárosba jutottak el a mentők. Itt mintegy 250 embert temetett be a föld, és húsz holttestet sikerült a felszínre hozni. Egy másik helyen egy folyómeder mindkét fala leomlott, négy kisgyereket temetve maga alá.Lehoczki László szerint felesleges a további erőfeszítés, akit lehetett, már a felszínre hoztak.Összesen 25 ezer embert kellett kitelepíteni a különféle falvakból, ötezer ember sérült meg, s 1500 embert tartanak nyilván eltűntként. Az áldozatok pontos számáról tegnap még nem tudott beszámolni a csoportvezető. A magyar csapat már a hazautat szervezi, bár az érkezés időpontját egyelőre nem tudni.
Gulyás Gergely: A Tisza Pártnak Donald Tusk is segít
