A diákhitel egy tavalyi felmérés szerint képes lesz kiegészíteni a jelenlegi hallgatói jövedelmet olyan mértékben, hogy biztosítja a megélhetés és a tanulmányok folytatásának fedezetét. A vizsgálat részleteiről Pokorni Zoltán oktatási miniszter beszélt tegnap.Tavaly november második felében 2020 diákot kérdeztek meg az oktatási tárca felkérésére a Magyar Gallup Intézet munkatársai a diákhitel bevezetéséről az ország 120 felsőoktatási intézményében, illetve karán.– A diákok által havonta szabadon felhasználható összeg a felmérés szerint átlagosan 21 ezer forint, amelynek – véleményük szerint – a kétszeresére lenne szükségük – mondta Pokorni Zoltán. A hallgatók által megjelölt hiány megegyezik a diákhitel maximálisan igénybe vehető összegével – tette hozzá. A felmérés tanúsága szerint a diákok 61 százalékának jelentős, de azért megoldható anyagi terhelést jelent a felsőfokú tanulmányok végzése, 7 százalékuknak viszont ez a teher szinte megoldhatatlan problémát jelent – emelte ki a miniszter. A megkérdezettek 10 százalékának szinte minden hónapban vannak a lakhatással, a tankönyvek beszerzésével vagy az étkezés megoldásával kapcsolatos problémái, 44 százalékukkal pedig megesett már, hogy napi anyagi gondjuk adódott. A hallgatók több mint négyötöde jut jövedelemhez úgy, hogy állandó munkája van, 25 százalékuk pedig már rákényszerült arra, hogy dolgozzon tanulmányainak folytatása érdekében – jelezte Pokorni Zoltán. A megkérdezett egyetemisták és főiskolások átlagosan havi 26 104 forintból élnek a tanulmányi időszakban, mintegy 10 000 forintot költenek lakhatásra, illetve élelmiszerekre, 3500 forintot tankönyvekre, taneszközökre, a szórakozásra pedig 5500 forint jut.Eddig a diákok négy százaléka vett már fel bankkölcsönt, és ha maradnának a jelenlegi kamatfeltételek, csupán további 6 százalékuk venné igénybe ezt a szolgáltatást. Ugyanakkor a diákhitelt – amelynek havi összege 21 000 forint, a törlesztést a munkavállaláskor kell elkezdeni, a havi részletek nagysága pedig a fizetés 6-7 százaléka – a hallgatók 61 százaléka venné fel – közölte a tárca vezetője.
Ismeretlen holttestet találtak a hajdú-bihari település határában
