Az FKGP-ben zajló viták nem érintik az ország kormányozhatóságát és nem veszélyeztetik a kormánytöbbséget – hangsúlyozta az m1 televíziós csatornán sugárzott tegnap esti interjúban Orbán Viktor miniszterelnök, aki hosszan beszélt hazánk európai uniós csatlakozásáról is. A kormányfő az elkövetkező fél év legfontosabb kérdésének a birtokviszonyok rendezését tartja.Eddig sem érintették, és bízom abban, hogy a jövőben sem érintik az ország kormányozhatóságát az FKGP-ben zajló fejlemények – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök tegnap este az m1 televíziós csatornán sugárzott interjúban. Véleménye szerint semmi, így az FKGP problémái sem fenyegetik a parlamenti koalíciós többséget. – Amit a kormányprogramban a koalíciós pártokkal közösen vállaltunk, azt közösen el is fogjuk végezni, függetlenül attól, hogy a kisgazdapárton belül egyébként milyen viták dúlnak – szögezte le a kormányfő.– Az európai uniós csatlakozás után a magyar gazdák jelentősen kedvezőbb pozícióba kerülnek, mert nő a részükre juttatható állami támogatás mértéke, és termékeiket magasabb áron, nagyobb mennyiségben tudják eladni Nyugat-Európában – közölte Orbán Viktor. Ugyanakkor megjegyezte azt is: bizonyos területek termékei nem lesznek versenyképesek az EU-ban, de – mint mondta – ez nem jelent pozícióromlást, hiszen a mostani helyzetnél rosszabb feltételek biztosan nem alakulnak ki. A kompenzációs kifizetésről szólva elmondta: a kormány kompromisszumra törekszik, hiszen ha ezt az EU nem adja meg a belépő államok számára, akkor a gazdák versenyhátrányba kerülhetnek.– A következő fél év egyik legfontosabb kérdése a magyar birtokviszonyok rendezése – hangsúlyozta a kormányfő szintén az agrárgazdasággal kapcsolatban. Mint mondta, a tervek szerint mezőgazdasági termelést csak főállásban lehet majd végezni, és csak a helyben lakóknak lehetne földbirtoka. Emellett bizonyos időn belül a törvény által megjelölt három vagy négy parcellába kellene „összehozni” az egy személy birtokában lévő földet.– Ezzel elérnénk, hogy a helyben lakók jutnának bizonyos előnyökhöz – fogalmazott a kormányfő.Orbán Viktor szól arról is, hogy az EU-jogharmonizáció miatt a kormány három nagy törvénycsomagot terjeszt majd a parlament elé, amely mintegy nyolcvan törvény módosítását jelenti. A miniszterelnök ezzel kapcsolatban leszögezte: az érdemi munkára csak az idei év áll rendelkezésre, hiszen a választások miatt a parlament 2002 tavaszán csak néhány ülést tart majd.
Zelenszkij szerint a NATO képes reagálni orosz dróntámadásra anélkül, hogy belesodródjon a háborúba
