Eladta a Magyar Fejlesztési Bankhoz tartozó Magyar Befektetési Vagyonkezelő Rt. a Csepeli Fémmű Rt.-t – értesült a Magyar Nemzet. A vevő ugyanaz az osztrák befektető, Kálmán László, aki tavaly a fémmű rézkábelhuzal-gyártó üzletágát vásárolta meg.Lényegében változatlan stratégiával működik tovább a tulajdonost váltó Csepeli Fémmű (CSF) Rt. Szabó Zsolt vezérigazgató lapunk érdeklődésére megerősítette: tavaly novemberben a Magyar Befektetési Vagyonkezelő (MBV) Rt. eladta a társaságot, a vásárló CSMW Invest Kft. tulajdonosa ugyanaz a szakmai befektető, aki tavaly megvette a CSF egyik cégét, a Dip Forming Kft.-t, ebbe szervezték ki a kábelhuzalgyártó üzletágat.A vezérigazgató elmondta: másfél éve fölgyorsult a cég privatizációjának folyamata, többek között egy osztrák konzorciummal, valamint egy svájci befektetővel tárgyaltak, a svájcival megállapodást is kötöttek, de az üzlet végül nem jött létre. Ezután az osztrák konzorcium egyik tagjával, Kálmán Lászlóval egyeztek meg a kábelhuzal-divízió eladásáról. A CSF eladásáról folytatott tárgyalások ezzel nem szakadtak meg, osztrák, német, amerikai és svájci befektetők pályáztak a cégre. Megállapodni végül is Kálmán Lászlóval sikerült. A vételárat a felek üzleti titokként kezelik.A főleg rézhulladék-beszerző érdekeltségekkel rendelkező új tulajdonos a társaság stratégiáján nem változtat, piaci befolyását viszont a CSF is kamatoztathatja, biztonságosabb szállítási kondíciókat érhet el az alapanyag beszerzésében, és alkupozíciói is javulhatnak.A CSF célja, hogy a nemzetközi trendnek megfelelően szakosított, jó hatékonysággal működő termelővállalkozás legyen. Ezért folytatják a nagyrészt már megvalósított energiaracionalizálási programot, amihez egykor brüsszeli forrásokra is pályáztak. A projektet az idén fejezik be, de összességében 800 millió forintos költségét végül saját forrásból teremtik elő. A piac változásai miatt valószínű, hogy a különböző réztermékeket: rudakat, csöveket, húzott szalagokat, huzalokat gyártó CSF-nek négy-öt év múlva valamelyik perspektivikus üzletágát kell előtérbe helyeznie, és az ahhoz szükséges kapacitásokat fejlesztenie, ami önmagában milliárdos nagyságrendű beruházást feltételez. Előreláthatólag két út áll a vállalat előtt – mondta a vezérigazgató. Vagy fölvásárolja egy multi, vagy önálló marad, de akkor is termelési integrációhoz kell csatlakoznia a maga speciális profiljával.A CSF pillanatnyilag a meglévő kapacitások jobb kihasználására törekszik. Tavaly, főleg az utolsó negyedévben a rézfeldolgozó iparban régen nem látott, világszintű konjunktúra volt, mondta a vezérigazgató, és várható, hogy ez az idén folytatódik. A társaság 2000-ben 1999-hez képest 20 százalékkal növelte termelését, 34,5 ezer tonna árut értékesített fő termékeiből, ami után 18 milliárd forint árbevételt ért el. Az idén mennyiségben valószínűleg sikerül növekedést elérni, amihez az értékben számított forgalom nem feltétlenül igazodik.
Orbán Viktor: Támadás alatt állnak a patrióták
