A nemzetközi békés együttélésért bizalommal és kitartással kell haladni a párbeszéd útján – hangsúlyozta II. János Pál pápa az ezredév első Úrangyala imádságában. A római Szent Péter téren, ötvenezer hívő és a Vatikánba akkreditált diplomáciai testület jelenlétében hétfő délelőtt megismételte a 34. alkalommal megrendezendő béke világnapja alkalmából megfogalmazott üzenetének főbb gondolatait.Felhívta a figyelmet e párbeszéd nehézségeire egy olyan korban, amikor különböző kultúrák szembesülnek egymással. Hangoztatta ugyanakkor: nem lehet úgy békéért kiáltani, ha ezzel párhuzamosan semmibe vesszük az élet értékeit. A szentatya korábban, amikor éjfélt ütött az óra, dolgozószobájának ablakából ugyancsak a béke szavát intézte az ezredév köszöntésére összegyűlt tömeghez. „Minden nemzetnek békét, igazságot, testvériséget és felvirágzást kívánok az új évezredben” – mondta a katolikus egyházfő, külön kiemelve az ifjúságnak, a jövő reménységének a szerepét.Ezt megelőzően egyébként az óév utolsó napján tartott beszédében II. János Pál pápa arra szólította fel a vatikáni Szent Péter téren összegyűlt több ezer hívőt, hogy fedezzék fel újra a család értékeit.
Szijjártó Péter a Magyarországgal szembeni súlyos brüsszeli kettős mérce felszámolását sürgette migrációügyben
