Paskai László az ország építéséről

2001. 01. 01. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Jóisten áldása kísérje mindnyájuk életét, az új esztendőben is adjon jó egészséget és erőt – köszöntötte e szavakkal a Magyar ATV képernyőjén keresztül az új évezredet Paskai László bíboros, prímás, esztergom–budapesti érsek. Január elsejétől Juhász Judit, a Magyar Rádió korábbi alelnöke irányítja a Magyar Katolikus Püspöki Kar sajtóirodáját.Reményét fejezte ki köszöntőjében a Magyar Katolikus Egyház feje, hogy hazánk lakosai az új esztendő során közösen építik országukat, közösségüket és társadalmukat, az emberek pedig az eddigiekhez képest is jobban egymásra figyelnek majd. Visszatekintve az elmúlt évszázadokra, Paskai László két eseményt emelt ki: elsőként Szent István ezer évvel ezelőtti megkoronázását, amelynek köszönhetően Magyarország bekerülhetett Európa vérkeringésébe, és társadalmilag-politikailag egyaránt nemzetközileg elismertté vált, szuverén, elfogadott országgá lett.A bíboros értékelése szerint a másik jelentős esemény Jézus Krisztus születésének kétezredik évfordulója volt. Kitért arra, hogy ez alkalomból II. János Pál pápa – 2001. január 6-ával bezárólag – jubileumi szentévet hirdetett meg, amelynek keretében több mint 25 millióan látogattak el Rómába. Mint mondta, a katolikus egyházfő külön figyelmet fordított arra, hogy ebben az időszakban – az ökumené szellemében – minél több egyház képviselőjével találkozzon. Paskai László úgy vélte: az ezer év befejeztével megmutatkozott lelki gazdagságból az új évezredben is bőségesen lehet meríteni.Január elsejétől Juhász Judit, a Magyar Rádió korábbi alelnöke irányítja a Magyar Katolikus Püsköki Kar sajtóirodáját. Elődje, Lukács László az elmúlt három év során több alkalommal is kérte a felmentését, a püspöki karnál azonban csak most nevezték ki utódját. A főpapi testület Juhász Judit kinevezésétől a kommunikációs kapcsolatok élénkülését várja.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.