Az elmúlt napokban felröppent hír szerint több mint ötven oktató helyzete bizonytalan a Pécsi Tudományegyetemen. A legnagyobb karon, a bölcsésztudományin ez harminckét főt érint. A dékán és a vezető oktatók szerint azonban ilyen mértékű létszámleépítés ma már elképzelhetetlen.A Tóth József rektor által meghirdetett konszolidációs program keretében a Pécsi Tudományegyetem (PTE) Bölcsészettudományi Karáról 22 olyan tanársegédet és adjunktust kellene elbocsátani, akinek ez év júniusában lejár a határozott idejű szerződése és tíz lektort, akinek munkája a nyelvtudományi tanszéken és a nyelvvizsgaközpontban pótolhatatlan. Font Márta, a bölcsészkar dékánja lapunknak elmondta: őket is meglepte a rektor döntése, amelynek híre már a kari konszolidációs program első verziójának elkészülte után érkezett. A dékán kifejtette, hogy az azóta elkészült végleges tervben maximum egy-két fős létszámcsökkentés szerepel, ez is kizárólag szakmai indokok alapján. Ezt a tervet január 25-én terjesztik a szenátus elé. Amennyiben az egyetem eme legfőbb döntéshozó szerve azt elfogadja, szükségtelenné válik a meghirdetett nagymértékű létszámleépítés.Az egyetem rektora egyébiránt azért nyilváníthat véleményt ebben a kérdésben, mert a dékán felelőssége csak a kar anyagi ügyeit érinti. Köztudott, hogy a bölcsészettudományi karok országszerte jelentős hiánnyal küzdenek. Pécsett a tavalyi évre tervezett veszteség nyolcvanmillió forint volt. A kormány 2000 júliusában megemelte az évek óta folyamatosan csökkenő bölcsésznormatívát. Mivel az állam egyetemeit hallgatói létszámuk alapján finanszírozza – meghatározott hallgatói normatíva alapján –, a pécsi bölcsészkar a tanév elején pluszbevételhez jutott és 30 millióra faragta az eredetileg várt költségvetési hiányt. Az elkészült kari konszolidációs tervben idén bruttó 55 millió forintos bevétel szerepel, ami azért érhető el, mert az intézményben évek óta nő a hallgatói létszám a nappali és a költségtérítéses tagozaton egyaránt.
Zelenszkij szerint a NATO képes reagálni orosz dróntámadásra anélkül, hogy belesodródjon a háborúba
