Plavsics a vádlottak padján

Sebestyén Imre (Jugoszlávia)
2001. 01. 10. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Biljana Plavsics asszony, a Boszniai Szerb Köztársaság volt elnöke – aki kedden önként Hágába utazott – tegnap formálisan is feladta magát a nemzetközi törvényszéknek, s ma fog nyilatkozni a vádiratról. Ügyvédje szerint ártatlannak vallja majd magát. De mit is tartalmaz az eddig pecsét alatt tartott vádirat, amelyet most nyújtottak át a boszniai szerbség egyik legismertebb politikusának?A hágai törvényszék népirtásban való részvétellel, emberiség elleni bűntettekkel, a háború törvényeinek és a háborús szokásjognak, valamint a genfi konvenciónak a megsértésével vádolja. Mindezeket a bűnöket a Boszniai Szerb Köztársaság elnökségének és legfelsőbb parancsnokságnak a tagjaként követte el kilencvenes évek elején. Ebben az időszakban a boszniai szerb állam más etnikumhoz tartozó lakossága terrornak, üldöztetésnek és erőszakos kitelepítésnek, vagyis etnikai tisztogatásnak volt kitéve. Hasonló vádirat készült Momcsilo Krajisnik ellen is, aki már egy éve a scheveningeni börtönben várja az ítéletet.A korábbi hírekkel ellentétben Plavsicsot is börtönben helyezték el. A vádiratot maga Carla del Ponte, a hágai főügyész ismertette tegnap. Elismeréssel szólt Plavsics azon lépéséről, hogy önként vállalja a pert, s felszólította Karadzsicsot és Mladicsot is, hogy kövessék példáját. Carla del Ponte – aki tegnap személyesen is találkozott a vádlottal – úgy véli, számíthat a vádlott együttműködésére.Boszniában, különösen annak szerb felében – de Jugoszláviában is – nagy visszhangot váltott ki Plavsics döntése, hogy – annak ellenére, hogy a boszniai szerb alkotmány is tiltja az ország polgárainak kiadatását – Hágába utazott. Ártatlanságát hangoztatják, s emlékeztetnek együttműködési készségére a nemzetközi közösséggel. Semmit sem tett, ami háborús bűcselekményként értelmezhető, bizonyosan felmentő ítélettel érkezik majd haza – vélik munkatársai.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.