Reménytelen harc a salvadori túlélőkért

Embertelen körülmények között, sokszor húszcentis homokpárkányokon végighaladva a 3000 méteres magasságban, állandó porfelhőben végzik munkájukat a miskolci speciális mentők Salvadorban. Napközben leizzadnak, este rájuk dermed a ruha, Mancs kutyát folyamatosan hűteni kell, hogy bírja a munkát. A Santa Tecla település környéki hegyvidékben még öt-hat falut kell átkutatniuk, de kevés az esély arra, hogy túlélőket találnak. Lehoczki Lászlót, a csoport vezetőjét a szállodai szoba telefonján érte utol munkatársunk.Lehoczki Lászlót tegnap délben – ottani idő szerint hajnali öt óra tájban – értük utol, a csapat éppen készülődött az újabb hosszú napra. A csoportvezető elmondta: az előző napi munka során egy 3000 méter magas hegygerincen át jutottak el egy faluhoz, amely a fővárostól, San Salvadortól mintegy tíz kilométernyire fekszik. A falut azonban teljesen betemette a rászakadt löszfal, így annak a körülbelül negyven embernek, akit a kis, őserdei településen betemetett egy 15 méteres földréteg, semmi esélye sincs.A dzsungel más részén vannak kisebb házak, amelyeket kisebb sérüléseket szenvedett tulajdonosai nem mernek elhagyni, fegyverrel őrzik értékeiket. Nekik élelmet és ivóvizet vittek a mentők. Lehoczki elmondta: egy mexikói műszaki mentőcsapatot kaptak segítségül, emellett állandóan 10-15 fegyveres katona kíséri őket. Ez az elővigyázatosság jellemző az egész országban, noha egyelőre rablásokról, más bűncselekményekről nem kaptak hírt.Az embertelen körülmények, a napközbeni hőség és az este drasztikusan csökkenő hőmérséklet, valamint az állandó, fullasztó por talán Mancs kutyát viseli meg a legjobban: őt sokszor háton kell vinni, mert ha túl sok port lélegzik be, elmegy a szaglása, ami a mentésnél talán a legfontosabb. Próbára tesz embert és állatot egyaránt a trópusokon jellemző veszélyes állatfajoktól és rovaroktól való állandó félelem. Tegnapelőtt egy vadméhraj vette körbe őket: a mentésvezető tanácsára két órán át pisszenés, moccanás nélkül ültek, hogy fel ne hívják magukra a halálos mérgű rovarok figyelmét. Boka- és csuklóvédőt viselnek a mérges kígyók veszélye miatt. Általában 18-20 órát dolgoznak egy nap, 10-11 kilométert gyalogolnak a helyszínig, s ugyanenynyit vissza: sok esetben csak egy 20-30 centiméteres löszpárkány jelenti az utat a mélység felett.Tegnapelőtt Maria Eugenia Brazula de Avila külügyminiszter a televízióban – név szerint – nekik is megköszönte, hogy az ország segítségére siettek, amit nagy megtiszteltetésnek érez a csapat. Örömmel tapasztalták azt is, hogy ugyanazzal a francia mentőcsapattal dolgozhatnak – a mexikói műszaki mentőkön és az egyéb országokból érkezett csoportok mellett –, akikkel már 1999-ben Venezuelában is sikeresen működtek együtt. A magyarok egyébként könnyű felszereléssel dolgoznak, ezt a katonák viszik utánuk. – Mindent megkapunk a helyiektől, amit csak adhatnak. Már csak azt várjuk, hogy minél eredményesebben elvégezhessük a dolgunkat, s hazatérhessünk – fejezte be a beszélgetést Lehoczki László, hozzátéve: üdvözli az itthoniakat.