A Rajna vidéki barnaszéntermelés 85 százalékát az RWE Energie (Németország legnagyobb, Európa harmadik legjelentősebb áramtermelő cége) erőműveiben villamos energia termelésére használják fel. A maradék szénporból szilárd tüzelő- és szűrőanyagokat készítenek. A barnaszén Németországban és nemzetközileg is versenyképes tüzelőanyag, amelyből a különböző német bányavidékeken több mint negyvenmilliárd tonnával rendelkeznek. Ez a mennyiség a jelenlegi számítások szerint is több generációnak elegendő energiahordozó. A német barnaszén jelentősége napjainkban felértékelődött, hiszen a kőszénbányászat visszaesett, az atomenergia felhasználása pedig a megszületett megállapodások következtében 30-35 év múlva megszűnik.Mivel az áramüzlet ma is a legfontosabb ágazat az RWE konszernen belül, kiemelten foglalkoznak a szenes erőművek fejlesztésével, korszerűsítésével és a környezetbarát technológiák (a szén-dioxid-kibocsátás csökkentése) elterjesztésével. Az RWE áramtermelésének mintegy kétharmadát a barna- és kőszén felhasználásával (50,2 százalék a lignit és 20,6 százalék a feketeszén) állítják elő, ezzel Németország legnagyobb szénbázisú villamosenergia-termelői – tudtuk meg Berthold Bonekamptól, az RWE Rheinbraun AG (a konszern bányászattal és nyersanyagok kitermelésével foglalkozó vállalata) elnökétől Garzweilerben, ahol az egyik legnagyobb külszíni barnaszén-bányászati telepük található.A rajnai és lausitzi térségben termelt barnaszén felhasználására épülve 33 erőművet üzemeltet ebben a régióban az RWE Energie. A környezetkárosítás csökkentésére, a szén-dioxid-kibocsátás visszaszorítására a legmodernebb füstgáz-kéntelenítő berendezéseket építik be meglévő erőműveikbe, illetve az újonnan épülő egységeket már mind ilyen szűrőkkel szerelik fel. Az egyik legjelentősebb új beruházásuk, a Niederussemi Erőmű korszerű lignittüzelésű BoA-rendszerű (barnaszén-tüzelésű optimalizált technológia) egységének építése félidejéhez érkezett. Az 1998-ban kezdődött 2,4 milliárd márkás beruházást 2002 augusztusára fejezik be, melynek megvalósulásával egy 965 megawattos teljesítményű, környezetbarát technológiát jelentő erőművel bővül a hálózatuk. Az erőmű tervezésénél lényeges szempont volt a füstgáz károsanyag-kibocsátásának csökkentése mellett a hatásfok növelése is. Az RWE szenes erőműveinek átlagos hatásfoka 35,5 százalék, melyet a BoA-technológia bevezetésével 9,7 százalékkal sikerült javítani.Az új erőmű méreteire jellemző, hogy például a generátor és kazánház 168 méter magas, a hűtőtorony alsó átmérője 147 méter, magassága 200 méter, és egy órai teljes kapacitású üzemeltetéséhez 800 tonna lignitre van szükség. Az alkalmazott környezetvédelmi berendezések hatására a szén-dioxid- kibocsátás több mint harminc százalékkal csökken. És ami legalább ennyire fontos, az a gazdaságosság kérdése. A BoA-technológiát alkalmazó erőműben 1 kilovattóra villamos energia előállítási költsége 4 pfenning (mintegy 5,40 forint). Ez igazán akkor jelent valamit, ha hozzávesszük, hogy ebben az árban már benne van az is, hogy emellett legalább ekkora súlyt fektetnek a külszíni fejtések rekultivációjára, amikor új erdők, tavak, szántóföldek létrehozásával tüntetik el a bányászat nyomait. Vagyis összességében a sok milliárd márkás beruházási és rekultivációs költségek mellett is ennyire versenyképes áron tudnak áramot termelni lignit tüzelésű erőművekben. Így talán érthető az is, hogy az energiapiac liberalizálása után Németországban az ipari nagyfogyasztóknál ötven százalékkal, a kis és közepes cégeknél 30-40 százalékkal, míg a lakossági fogyasztóknál is húsz százalékkal csökkentek a villamos energia árai.
Cristiano Ronaldo nagy alakítása a magyar–portugálon: kimentette a haverját + videó
