Nem a közszféra éve volt 2000. A kormánnyal több mint egy éves tárgyalássorozat után sem jött létre középtávú megállapodás, a KSH legfrissebb adatai szerint pedig egyes ágazatokban nem valósult meg a tervezett reálkereset-emelkedés – értékelte lapunknak a tavalyi évet Szabó Endre, a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma (SZEF) elnöke. Hozzátette: a Munka Törvénykönyve módosítása is tartalmaz számukra hátrányos elemeket. – Igaz, azt sem mondhatom, hogy csak kudarcok voltak, hiszen az év végén bejelentett bérkompenzáció mindenképpen üdvözlendő lépés volt – hangsúlyozta az elnök. Megjegyezte azonban: sajnálja, hogy a kormány – a szakszervezetek kérése ellenére – a kompenzációt egyszeri jutattásként akarja kifizetni.Szabó az eredmények között említette, hogy a kabinet feladta azt a korábbi gyakorlatát, amely szerint a közszférát globálisan kezelte. Az elnök reményének adott hangot, hogy a kabinet a béremeléseket az ágazatok, sőt akár az alágazatok helyzetét figyelembe véve valósítja meg. A SZEF vezetője elfogadhatónak tartja a 2001–2002. évi költségvetésben előirányzott 15-16 százalékos – közszférára vonatkozó – béremelést, habár véleménye szerint abból csak 13-14 százalék valósulhat meg. Hozzátette: bízik benne, hogy a hároméves megállapodásra vonatkozó tárgyalások január közepétől tovább folytatódnak a kormánnyal.
Szijjártó Péter a Magyarországgal szembeni súlyos brüsszeli kettős mérce felszámolását sürgette migrációügyben
