Szeméthegyek ünnep után

Jezsó Ákos
2001. 01. 01. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Tegnap közel hatszáz köbméter szilveszteri hulladékot takarítottak össze a Fővárosi Közterület-fenntartó Részvénytársaság (FKF Rt.) munkatársai – mondta Szegedi Péter, a vállalat szóvivője. Az FKF Rt. munkatársai délután két órára végeztek a takarítással. Az idei szemétmennyiség messze felülmúlta a korábbi évek „termését”.Lapunknak az FKF Rt. szóvivője elmondta: a korábbi szilveszterekkel szemben, amikor átlagosan 150 köbméter hulladéktól kellett megtisztítani a fővárost, most mintegy hatszáz köbméter szemét gyűlt össze. A Belvárosban, a Felvonulási téren, a Nyugati pályaudvar környékén, az Oktogonnál, a Váci utcában, a Vörösmarty téren, a Ferenciek terén és környékén, valamint az aluljárókban tegnap reggel óriási szeméthegyek fogadták a vállalat ötszáz kézi úttisztítóját. Kijelentette: az FKF Rt. felkészült az évezredzáró rendezvények után keletkezett szemét eltakarítására, ezért az óév utolsó óráiban már a huszonkét úgynevezett „önfelszedő seprűgépet” is munkába állították. A szóvivő tájékoztatása szerint a vállalat munkatársai tegnap délután két órakor fejezték be a szilveszteri szeméthalmok eltakarítását. Szegedi Péter tájékoztatása szerint a lakossági hulladék elszállítását tegnap is a szokásos munkarend szerint, 160 szemétszállító géppel végezték. Hozzátette: a fővárosban az évezredzáró éjszaka nem csak az FKF Rt. embereinek jelentett komoly munkát, hanem a Matávnak is: munkatársai beszámolói alapján az óévbúcsúztatók nemcsak számos kukaedényt borítottak fel, de több telefonfülke üvegfalát is bezúzták. Szegedi Péternek azonban jelentősebb közterületi rongálásról nem volt tudomása.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.