Szocialista vádak

Pásztor
2001. 01. 10. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Törvénytelen vagyonátjátszásnak nevezte tegnap a szocialista Keller László azt, hogy jórészt állami pénzből létrehozták a Nemzeti Egészség Kht.-t. Elmondta: a kht. a miniszterelnök, az azóta leköszönt pénzügyminiszter és az egészségügyi miniszter által ellenjegyzett társasági szerződése szerint a társaság ingyenes használatba kap több állami ingatlant, ezenfelül a társaságnak a következő két évben több mint kétmilliárd forintot juttat az egészségügyi tárca.Keller furcsállja, hogy a kht. négy, fejenként egy-egy szavazati joggal rendelkező tagja közül csak egy a minisztérium képviselője, három tag pedig magánszemély, holott – a képviselő elmondása szerint – a minisztérium 200 millió forinttal járul hozzá a törzstőkéhez, a többiek viszont fejenként 100-100 ezer forinttal. A politikus érthetetlennek tartja, hogy a szerinte fölöslegesen létrehozott kht. tevékenységi körébe tartozik egyebek mellett a szennyvíztisztítás, a repülőtér- és autópálya-építés vagy a halfeldolgozás. A képviselő bejelentette azt is: a Fővárosi Bíróságnál keresetet nyújtott be azért, hogy betekinthessen az Országimázs Központ szerződéseibe.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.