Szolgáltatásváltás az EPT Rt.-nél

2001. 01. 02. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Informatikai fejlesztő-szolgáltató cég lesz az Első Pesti Telefontársaság Rt. A profilt váltó Matáv-leányvállalat célterülete a kis- és középvállalkozások piaca, amely felé más szempontból is egyre inkább terjeszkedik a Matáv. Az egykor három kerületre összpontosító telefonszolgáltató azután határozta el a profilváltást, hogy anyacége – részvényeit csaknem megtizedelve – kivásárolta a vezetékes telefonszolgáltatás működtetéséhez szükséges eszközöket.Miután anyacége, a Matáv rendelkezésére bocsátotta távközlési infrastruktúráját, új szerepet kap az Első Pesti Telefontársaság (EPT) Rt. A társaság életében a fordulópontot október elseje jelentette: ettől a naptól nem vezetékes telefonos üzemeltetőként működik. Célja, hogy a Matáv-csoporton belül eddig nem frekventált területen, a kis- és középvállalkozások piacán bővítse – elsősorban az adatátviteli szolgáltatások – ügyfélkörét. Jelenleg négyezer ügyfele van a kis- és az 50–100 főt foglalkoztató középvállalkozások között. Reméli, hogy rövidesen túllépi a rentabilitási küszöbnek számító tízezres számot, 2002 végéig pedig már 15–20 ezer ügyfele lesz – nyilatkozta a Magyar Nemzetnek Székelyhídi Tibor, az EPT elnök-vezérigazgatója.Az EPT azért kényszerül szerepváltásra, mert közvetlen irányítói jogokkal bíró részvényese, a Matáv úgy döntött, kivonja a cég vagyonából a távközlési infrastruktúrát, és integrálja, egyúttal az üzemviteli feladatot is átveszi az EPT-től. A tranzakció a leánycégnél az alaptőke csökkentésével járt, a több mint hatmilliárd forint jegyzett tőkét 777 millió forintra szállították le. Az erről határozó szeptemberi EPT-közgyűlésen a kisrészvényesek egy része azonban úgy határozott, hogy az arculat és az ezzel járó logó-változtatás ellenére is tulajdonosa marad a társaságnak, részvényei addigi névértékét megőrizve. A Matáv, a főtulajdonos tulajdonában lévő részvények felülbélyegzése miatt részesedése 95 százalékról 15 százalékponttal süllyedt.Kisrészvényesek az EPT-ben 1992-es alapítása óta vannak. A társaságot a távközlési koncesszió akkor még le nem zárt kérdései miatt a Matáv, a Kontrax és a működési körzetben lévő X., XVII. és a XVIII. kerületi önkormányzat, illetve a szolgáltatás fejlesztésében érdekelt lakosság alapította egyharmad-egyharmad arányban. A Matáv részesedése idő közben tőkeemelésekkel és kivásárlásokkal érte el a 95 százalékot.A módosítás alatt álló hírközlési törvény, tehát a piaci liberalizáció miatt a Matáv úgy döntött, megvásárolja és maga üzemelteti az EPT-nél lévő infrastruktúrát. Arról is határozott, hogy nem szünteti meg a céget, hanem olyan feladattal ruházza föl, amire saját maga nem állított föl apparátust, a vásárlóerő növekedése miatt viszont ma már potenciálisan növekvő piacnak minősülő kis- és középvállalkozások piacán szán szerepet a megújult társaságnak. Az intézkedéssel az anyacég jobban érvényesítheti a szinergiákat az eszközök működtetésében, azok fejlesztésében, a beszerzésekben. A reménybeli új piacot „megdolgozó” társaság így – lévén önálló jogi személy – költségcentrumként működhet, ezzel eredményei tisztán követhetők. (A Matáv-csoport másfelől is nyitott már a piac ezen része felé. A csoport néhány cége a Matávcommal az élen az idén indította el azt a vállalkozást, amelyben a kis- és középvállalkozások szoftvert lízingelhetnek bizonyos szolgáltatások igénybevétele mellett. A konstrukcióban a Matávcom nemcsak szolgáltatóként, hanem finanszírozóként is részt vesz.)Az elnök véleménye szerint a vezetékes távközlési technológia jövője inkább az adat- és sokkal kevésbé a beszédátvitelben van, emiatt az EPT is arra összpontosít. Hagyományos ISDN vagy ASDL technológát, az internetszolgáltatás elérését, elektronikus kereskedelmi rendszerek értékesítését vagy az irodai informatika fejlesztését vállalja, de kész a klasszikus szolgáltatásokhoz szükséges készülékek, berendezések vagy mobil kommu-nikációs eszközök értékesítésére is. A feladatot 2002-ig a mostanra 200 főről 90 főre csökkentett, átképzett állománnyal látja el. Ha a kihívásnak megfelel, átlépi Budapest határait, és akár létszámbővítést is elképzelhetőnek tart.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.