Lapunk úgy értesült, hogy Pásztor László, a Magneoton Kiadó vezetője állította össze azt a zenét, amelyet Zámbó Imre (Jimmy) utolsó útján hallhat a gyászoló tömeg Csepelen a templom és a görög katolikus temető közötti, négy kilométeres úton szombaton. A temetés zártkörű lesz, kizárólag a család és az énekes közvetlen barátai vesznek majd részt a szertartáson, a gyászoló tömeg csak utána mehet a sírhoz.Úgy tudni, a Magneoton Kiadóval december 31-én járt le az énekes szerződése. Zámbó Imre a jövőre nézve azt tervezte, hogy saját kiadót alapít, s így adja ki tavaszra tervezett dupla lemezét. Az egyik korongon vadonatúj slágerek, a másikon pedig az eddigi legnépszerűbb dalok szerepeltek volna – angol nyelven.A temetés zavartalan lebonyolítása érdekében jelentős rendőri erőket és több mint száz polgárőrt vezényelnek Csepelre. Mint a Budapesti Rendőr-főkapitányságon megtudtuk: feladatuk a templom és a temető közötti út biztosítása lesz szombat reggel tíz órától. A szolgálatot civil és egyenruhás rendőrök látják el: míg az előbbiek a forgalom biztosítására és a tömeg zavartalan haladására ügyelnek, addig a civil ruhás rendőrök az esetleges rendbontókat, zsebtolvajokat emelik ki a tömegből. Jelentős forgalomkorlátozásra lehet számítani a görög katolikus temető környékén, például a Halásztelekre, illetve az M0-sra vezető úton, ahol a rajongók ezrei akarnak majd a síremlékhez jutni. A temetőn belül egy biztonsági cég harmincfős csoportja vigyáz arra, hogy a család és a rajongók zavartalanul búcsúzhassanak az énekestől. A BKV és a Volán mentesítő járatokat indít a fővárosi és a vidéki résztvevők szállítására.A MÁV a vidékről a fővárosba utazó rajongók várható nagy számára való tekintettel a szerelvényeket több kocsival indítja a vasúti fővonalakon. A vonatindító állomások készen állnak arra, hogy szükség esetén tartalék személykocsikat kapcsoljanak a szerelvényekhez – tudatta lapunkkal a Mávinform.
Káosz és bunyó Szoboszlaiék edzésén, a Liverpool játékosai verekedtek + videó
