Tajvani ellenzékiek több mint hetven fős csoportja érkezett tegnap Pekingbe, hogy kínai illetékesekkel a szárazföldi Kína és a Tajvan között teljes körű közvetlen tengeri összeköttetés lehetőségeiről tárgyaljon. A delegáció azt követően folytat nem hivatalos megbeszéléseket Pekingben, hogy kedden két, Tajvanhoz tartozó kis szigetről három hajó futott be két délkelet-kínai kikötőbe. A hivatalos Kína azonban meglehetősen hűvösen fogadta a csonka hajóforgalom megnyitását. Her Csih-huej, a hét hónapja ellenzékbe szorult Kínai Nemzeti Párt, azaz a Kuomintang parlamenti képviselője, a küldöttség vezetője, a csoport érkezését követően a pekingi repülőtéren elmondta: ha lényegi áttörést nem is vár a tárgyalásoktól, útjuk mindenesetre elősegítheti a jobb megértést.Nem kizárt, hogy Csien Csi-csen kínai miniszterelnök-helyettes is fogadja a tajvani ellenzékieket, akik egy, a tajvani kapcsolatok ápolására alakult kínai társadalmi szervezet vendégeiként tesznek látogatást az anyaországban. Peking nem hajlandó a jelenlegi tajvani elnökkel, a függetlenség párti Csen Suj-piennel szóba állni, helyette inkább a sziget ellenzéki politikusait és főként a jelentős beruházásokra is kész üzletembereit részesíti előnyben – mutatott rá a brit hírügynökség.Peking egyébként tegnap további bírálatokkal illette Csen Suj-pien tajvani elnököt azzal vádolva a politikust, hogy a Tajvan és a szárazföldi Kína között létesült korlátozott tengeri hajóforgalmat a Kínai Népköztársaság Tajvan fölötti szuverenitásának elutasítására használja fel. A Zsenmin Zsipao, a Kínai Kommunista Párt központi orgánuma szerint „Tajvan új vezetői a tengeri összeköttetéssel való kérkedéssel azt a látszatot akarják kelteni a világ közvéleménye előtt, hogy a hajóforgalom megindítása a Tajvani-szoros két partján élők közötti kapcsolatok javítását szolgálja, holott ezzel a valóságban becsapják a tajvani népet és a világot is”.
Gál Kinga: Brüsszelben el akarják törölni az egyhangúságot, ez önmagában lemondásra adna okot
