Ecetsavas légszennyeződés történt a Budapest IX. kerületi Kén utcában tegnapra virradó éjszaka. Egy, az egykori Egyesült Vegyiművek telephelyén működő vegyszer-kereskedelmi cég raktárában 80 százalékos töménységű ecetsav folyt ki, és szivárgott be a talajba, illetve a padozatba. A légszennyeződés miatt három dolgozó rosszul lett, akiket hazaküldtek.A Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságának sajtóügyeletese elmondta: a Kén utcát elárasztó erős ecetsavas légszennyeződés megszüntetésén együtt dolgoztak a fővárosi tűzoltóság, a környezetvédelem és a polgári védelem szakemberei. A szennyeződés forrása az egykori Egyesült Vegyiművek telephelyének egy részét bérlő vegyszer-kereskedési bt. raktárában történt, ahol 80 százalékos töménységű ecetsav folyt ki és szivárgott be a talajba.Romanek Róbert alezredes, a helyszínre kivonult harminc tűzoltó parancsnoka lapunknak elmondta: azonnal lezárták a telephely több száz hordót tároló raktárát, és megkezdték a területre kifolyt ecetsav elterjedési körzetének behatárolását, a légszennyeződés koncentrációjának mérését. Az eddigi adatok szerint a levegőbe jutott sav koncentrációja az egészségügyi határérték nyolcszorosa volt. A telepen kívül lévő területet nem kellett lezárni. Kiderült, hogy a vegyi anyagot a cég raktárában műanyag, egy-másfél köbméteres ballonokban tárolta, s itt keletkezett a szivárgás. Az első értesülések szerint a tömény sav bejutott a csatornarendszerbe is, ám Romanek Róbert ezt cáfolta. A tűzoltó elmondása szerint a telepnek külön csatornarendszere van, ami tisztítóberendezéssel és a csatornázási művek mérőműszerével van ellátva, s csak ezután csatlakozik rá a fővárosi csatornarendszerre. A mérőműszer viszont nem jelzett semmiféle rendellenességet, így kizárható, hogy ecetsav került a csatornába. A bejelentés a telephelyen működő több cég egyikéből történt kedd este hét óra körül, s tegnap éjjel kettőig a helyszínen dolgoztak a tűzoltók.Ugyan a katasztrófavédelmisek még mindig a helyszínen vizsgálják a történteket, ám annyit sejteni lehet: nem szabályosan tárolták a vegyi anyagot, így nem kizárt az emberi mulasztás lehetősége sem. Azt egyelőre nem tudni, hogyan távozott a veszélyes anyag a raktárból, hiszen – amint azt Szentes György, a katasztrófavédelem szóvivője lapunknak elmondta – a hordók nem sérültek meg, s megfelelően le voltak zárva.– A Kén utcában igen erősen lehetett érezni a tömény ecetsav szagát, ám mire az a levegőbe kikerült, olyannyira felhígult, hogy az a lakosságra nézve nem jelenett komoly veszélyt. A talajba jutott ecetsav nem jut ki a telep területéről – közölte Szentes György. Az előzetes vélemények szerint feltehetően szükség lesz az ecetsavval szennyezett talaj cseréjére is, így hosszabb időt vesz igénybe a lég- és környezetszennyezés végleges felszámolása. Az eset körülményeinek kivizsgálására, valamint a kármentesítésre bizottságot hoztak létre a vegyipari cég képviselői, az ÁNTSZ, a környezetvédelem, a katasztrófavédelem és a polgári védelem.
Donald Trump: Utánajárunk Sorosnak
