Tallózó

Die WeltwocheJohannes Matyassy lesz a Svájci jelenlét nevű, szövetségi állami tulajdonban lévő PR-ügynökség új igazgatója. Feladata Svájc országképének ápolása külföldön, olvasható a svájci balliberális hetilapban.A brit királynő alkalmanként az univerzális tehetségű James Bondra hagyatkozott. Svájc hírnevének megmentésére most Joseph Deiss külügyminiszter szintén egy különleges ügynökre, Johannes Matyassyra hagyatkozik. Az új igazgatónak nagyköveti rangja lesz, és az a feladata, hogy eloszlassa a Svájccal kapcsolatos „gonosz” előítéleteket. A parlament megbízása értelmében Matyassynak megértést és rokonszenvet kell ébresztenie külföldön Svájc iránt. Ugyanilyen feladattal már más szervezetek is működnek, például a svájci kereskedelmet előmozdító ügynökség, a svájci idegenforgalmi iroda vagy a Pro Helvetia. De Matyassy ügynökségének az egész világra kiterjedő, általános „imázsszőnyeget” kell kigördítenie, és feladatkörében az övé minden döntés. Az új igazgató mellett tizennégy munkatárs dolgozik, és négy évre megszabott költségvetése 46 millió frank. 2001-ben 12 millió frankot költhet, hogy kapcsolati hálózatot hozzon létre, és olyan missziókat alakítson, amelyek feladata a reális és pozitív Svájc-kép bemutatása külföldön. Elődszervezetének csak öt munkatársa és évente 2,4 millió svájci frankot kitevő költségvetése volt.A lap a 43 éves, „sugárzóan” karizmatikus, szőke, vékony, szemüveges Matyassyról azt írja, megvan a feladatához szükséges energiája. Köztudomású, hogy nemcsak az Alpokban, de a Himaláján is szeret túrázni, emellett teniszezik, úszik, egy berni templom kórusában is énekel, és a kórus vezetője. Kitűnő kommunikációs képessége van, ügyesen tárgyal, remek vezető, szülőföldjét igen alaposan ismeri. A külügyminiszter olyan alkalmasnak találta, hogy tréfásan megjegyezte: nem találna egyetlen parlamenti képviselőt sem, aki ennyire megfelelne feladatának.Matyassy korábban az Argentínában működő svájci nagykövetség gazdasági és kereskedelmi részlegének vezetője volt. Svájc imázsát az elmúlt időkben főként az Egyesült Államokban tépázta meg a „náci aranyügy”, de az alpesi országról kialakult képnek az sem tesz jót, hogy nem csatlakozott az Európai Unióhoz.A külügyminisztérium egyébként nemrég felmérést készített az Egyesült Államokban arról, hogy az amerikaiakban milyen kép él Svájcról. Meglepetésre kiderült (ez már a náci aranyügy után volt), hogy Svájcról az amerikaiaknak lényegesen jobb a véleményük, mint a kábítószerek terén oly engedékeny Hollandiáról.Matyassy országképközpontja – mondta el az új igazgató a hetilapnak – mindenekelőtt Svájc sokarcúságát, humanitárius hagyományait, újítási hajlamát, minőségben való igényességét és polgárbarátságát kívánja előtérbe állítani. Hogy mindez – mint a hetilap megjegyzi – klisészerűen hangzik, egy csöppet sem zavarja Matyassyt, azaz „Mr. Svájcot”. A lényeg az, hogy a megfelelő üzenet eljusson a megfelelő célközönséghez. Az új igazgató az Egyesült Államok mellett főként Indiára és Brazíliára kíván összpontosítani, és az onnan Svájcba irányuló turizmust szeretné fellendíteni.***A balliberális lap egy másik cikkében Johannes von Dohnanyi Rómából számol be arról, hogy Olaszországot hisztériahullám önti el. A Berlusconi-féle jobboldal a félelem politikájára épít. Mindenhol csak erőszakkal találkozik az olasz polgár az új év első felében esedékes választások előtt. Decemberben a milánói dómnál és a torinói rendőrkapitányság előtt bombát találtak (a hetilap nem írja, hogy ezeket a bombákat a jobboldal helyezte volna el). Rómában a kommunista Il Manifesto napilap szerkesztőségében bomba robbant. A Forza Nuova (Új Erő) nevű neofasiszta szervezet militánsai a támadást azzal indokolták, hogy a szerkesztőség két volt baloldali terroristát akart felvenni. „Na és?” („Na und?”), kérdezte a torinói La Stampa című napilap (ebben fordult Göncz Árpád egykori köztársasági elnök segítségért Európához a szerinte halálos veszélyben lévő magyar sajtószabadság megmentése érdekében – L. I.) egyik újságírója, Guido Ruotolo. Válaszul úgy megverték, hogy kórházba kellett szállítani.Az új év is politikai erőszakkal kezdődött. Január 1-jén gyújtóbombát dobtak a szocialisták anconai irodájára. Az olasz baloldalon sokan Berlusconit az újfasizmus kengyeltartójának nevezik. Előrehozott választásokat akar, hogy a „kommunistákat” (idézőjel az eredetiben – L. I.) megfoszsza hatalmuktól. Ügyvédje és korábbi honvédelmi minisztere „nem akar hadifoglyokat ejteni a baloldalon”, és máris megígérte: ha a jobboldal győz, a sajtóból kipucolják a kommunistákat. Berlusconi szövetségeseit hidegen hagyja Brüsszel várható reagálása. Maurizio Gasparri a posztfasiszta Alleanza Nazionalétól (AN, Nemzeti Szövetség) kijelentette, feltétlenül számítanak a nyíltan fasiszta, szélsőjobboldali Fiamma Tricolore (háromszínű – trikolór – láng) mozgalomra. Francesco Storace, a laziói területi AN vezetője pedig közölte, hogy tárgyilagos revízió alá veszik a „baloldali kultúrhegemonisták által az iskolai történelemkönyvekbe csempészett történelemhamisításokat”. A baloldal most át akarja dolgozni a választási törvényeket, amit a jobboldal „álarcos puccsnak” nevezett. Az olasz baloldal egyre inkább sarokba szorítva érzi magát. Akár az amerikai demokraták vagy az osztrák szocialisták, az olasz Olajfa koalíció rájött, hogy a sikeres kormányzás nem garantálja az újraválasztást. A harmadikutas szociáldemokrata kísérlet nem meggyőző a globális gazdasági liberalizmus következményeinek szociális enyhítésére.Ami a baloldalt illeti, a saját erőszakát (a nizzai EU-csúcs és Jörg Haider római látogatása idején) „az ellenállás legitim formájának” tekinti és védi. A baloldal jelmondata, a „No pasaran!” („nem törnek át”: Dolores Ibarruri kommunistáinak harci kiáltása az 1937-es spanyol polgárháború idején) polgárháborús hangulatot idéz fel a választások előtt. A lap megjegyzi: a véres konfliktus végén Franco tábornok a baloldali tábort szétverte, és jobboldali uralma Spanyolország fölött négy évtizedig tartott.ObservateurElemzi, de nem érti a párizsi balliberális lap a kommunista kágébésből nacionalistává vált, egyre erősebben antiszemita megnyilvánulásokat mutató Putyin elnök elsöprő népszerűségét és 80 százalékos támogatottságát az oroszok körében, hiszen semmilyen sikert nem tud felmutatni. Meddig ismételgetheti a reformszándékait Putyin anélkül, hogy a megoldás leghalványabb körvonalait fel tudná mutatni? – hangzik a többoldalas cikk utolsó mondata.