Bizonytalanná vált a Tocsik-perben az egész eljárás, miután a jogásznő egészségi okokból, a korábbiakhoz hasonlóan, büntetőperének szerdai tárgyalásán sem jelent meg. A szerdai napra tanúnak idézett Demszky Gábor főpolgármester megjelenésétől így eltekintett a Fővárosi Bíróság tanácsa.A Fővárosi Bíróság igazságügyi orvos szakértőt rendelt ki annak megállapítására, hogy az elsőrendű vádlott fizikai, pszichikai állapota lehetővé teszi-e egyáltalán a megjelenést a tárgyalásokon.– Ugyanakkor a szakértőnek azt is vizsgálnia kell majd, indokoltan maradt-e távol több esetben is az elsőrendű vádlott – közölte a tegnapi tárgyalás kezdetén a tanácsvezető bíró. A következő tárgyalás időpontját már az orvos szakértői vélemény ismeretében fogja kitűzni a bíróság, ami hetekkel vagy akár hónapokkal is elodázhatja az eljárás folytatását.A bíróság tegnap Boldvai Lászlóval és Vitos Zoltánnal kapcsolatban hallgatott meg egy könyvelőt, aki Vitos cégének is végzett munkát. A tanú bírói kérdésre elmondta, hogy felismeri Vitos cégének, az Arány Rt.-nek a számláját, amely üzletviteli tanácsadás címszó alatt egy alkalommal 119 millió forintot, egy esetben pedig 113 millió forintot fizetett ki Tocsik Mártának. Mivel a tanú is aláírta a számlákat, a bíró kíváncsi volt arra, vajon volt-e tényleges munkavégzés ezek mögött, ám erre a könyvelő nem tudott válaszolni. Azt viszont elismerte, hogy nem átlagos nagyságrendű összegekről van szó.
Donald Trump: Utánajárunk Sorosnak
