Terhelő vallomás a Kordax vezetői ellen

Szenvedi
2001. 01. 03. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Terhelő vallomást tett a Kordax egykori vezetőire tegnap a Fővárosi Bíróságon a Mol Rt. vegyészmérnöke. A per második napján egykori Kordax-alkalmazottakat, az I. számú vámhivatal egykori pénzügyőrét, valamint a Mol Rt. stratégiai, üzleti-tervezési igazgatóságának munkatársát hallgatták meg.A Fővárosi Főügyészség Kelemen Iván elsőrendű és Siska Lajos másodrendű vádlottakat üzletszerűen, bűnszövetkezetben, jelentős vámárura folytatólagosan elkövetett csempészettel, valamint folytatólagosan elkövetett adócsalással vádolja. Az I. számú vámhivatal pénzügyőre elmondta: pusztán számszakilag vizsgálták a beérkező „kordaxos” olajat, a feldolgozási arányokat nem vizsgálták. Arra a kérdésre, miért nem tűnt fel a vámhatóságnak az, hogy 1993 októbere és 1994 októbere között mintegy 30 esetben hozott be a Kordax jóval több készterméket, mint amennyi nyersanyagot kiküldött, a pénzügyőr nem tudott magyarázatot adni.Katona János vegyészmérnök elmondta: akkor került kapcsolatba a Kordax vezetőivel, amikor a Mol Rt. bérbeadta kőolajvezetékét a cégnek. Véleménye szerint azért bontották fel később a Kordax bérleti szerződését, mert az országba visszakerült, feldolgozott üzemanyagot a cég tisztességtelen áron hozta forgalomba. Katona János kifejtette: 1993-ban képtelenség volt a kelet-európai térségben olyan olajfinomító üzemet találni, amely az orosz nyers kőolajból 90 százalék feldolgozási arányú készterméket állít elő, mint ahogy azt vallomásában Kelemen és Siska állította. A Mol Rt.-é a térség egyik legmodernebb olajfinomító üzeme Százhalombattán, s ez 1993-ban mindöszsze 60-70 százalékos feldolgozási arányt tudott produkálni. Így lehetetlen az, amit Kelemen és Siska állít, miszerint a Slovnaft pozsonyi üzeme 90 százalékos feldolgozási arányú üzemanyagot adott vissza a Kordaxnak. A pert május 30-án és június 1-jén folytatják több szlovák, illetve cseh tanú meghallgatásával.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.