Tocsik Márta távol maradt

Szenvedi
2001. 01. 10. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Mint az várható volt, nem jelent meg a Fővárosi Bíróságon, az 1996 óta húzódó privatizációs per szerdai tárgyalásán az ügy elsőrendű vádlottja, Tocsik Márta. Ügyvédje, dr. Jován László orvosi igazolással mentette ki a jogásznőt, ám a tanácsvezető bírónő kifogásolta, hogy a dokumentumon nem szerepel sem a betegségének megnevezése, sem arra vontatkozó adat, hogy milyen vizsgálatok miatt maradt távol. A tárgyalást január 17-re napolták el.Szünetet rendelt el a tegnapi tárgyaláson a bírónő, hogy megkereshesse a kezelőorvost, s érdeklődjék Tocsik Márta egészségi állapota iránt. A bírónő a szünet után a jelenlévőknek elmondta: délelőtt valóban vizsgálatokon vett részt a hétfőn tárgyalás közben rosszul lett jogásznő, aki előreláthatóan csak jövő szerdán lesz olyan állapotban, hogy folytatni tudja vallomását. A tárgyalási menetrend szerint akkorra azonban a tanúk meghallgatását tervezte a bírói tanács. Ezért a bírónő Jován doktor elképzelésére volt kíváncsi a folytatást illetően, hiszen éppen Tocsik Márta kérésére adott a bíróság három napot védekezésére, amiből a jogásznő mindössze fél napot használt fel.Jován László elmondta, hogy a vallomás lényege már elhangzott. Kérte a bíróságot, hogy védence érdekében ne hozzák nyilvánosságra Tocsik Márta betegségét. Lapunk úgy értesült, hogy a jogásznő kisebb szívrohamon esett át, így gyógyszeres kezelés alatt áll. Orvosa pihenést írt elő, további kezeléséről később döntenek. A félbeszakadt hétfői tárgyalás után a bírónő megfontolás tárgyává tette, hogy orvosszakértő véleményét kérje Tocsik betegségével kapcsolatban, ám tegnapra elállt szándékától.A bíróság ezek után úgy döntött, hogy a szerdai és a pénteki ülést elnapolja, s január 17-re, szerdára tűzte ki a legközelebbi tárgyalást.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.