Tony Blair nem vitatkozik

Jotischky László (London)
2001. 01. 18. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Új választást akar a brit kormány tavasszal. Tony Blair alighanem márciusban vagy április elején kérni fogja az uralkodót, hogy oszlassa fel a parlamentet, és a kormány kiírja a választást legalább három héttel későbbi időpontra, várakozás szerint május 3-ára.A hivatalos választási felhívások még csak készülőfélben vannak, de a hadjárat már megkezdődött. Ennek fontos része gyanánt William Hague, a konzervatív ellenzék vezetője televíziós szópárbajra hívta ki a miniszterelnököt. A tévévita elképzelését elfogadta Charles Kennedy, a Liberális Demokrata Párt vezetője is. A javaslatot a miniszterelnöki hivatal elutasította. Tony Blair nem áll sorompóba a tévékamerák előtt vívandó szócsatára.A tévévita javaslata Hague-től származik ugyan, de a BBC és a többi tévécsatorna azonnal felkarolta, és ők terjesztették együttesen a Downing Street elé. A javaslat ravasz. Mindenki tudja, hogy Tony Blair szívéhez közel áll az amerikai politikai stílus, annak pedig immár elengedhetetlen velejárója a tévévita a jelöltek között. Ha tehát a miniszterelnök elhárítja a javaslatot, önként adódik, hogy fél nyilvános és közvetlen vitába szállni.Tony Blair szempontjából ilyen vitára egyáltalán nincs szükség. Éppen azért él most a brit miniszterelnökök sokat bírált jogával, hogy bármely nekik tetsző időpontban új választást írjanak ki, mert tudja, hogy hatalmas alsóházi erőfölénye a legutóbbi választás után csaknem négy évvel még mindig példátlan népszerűségén alapszik.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.