Párizst az ismeri igazán, aki Versailles-t is látta. Ahogy Bécs se teljes a Schönbrunn vagy Berlin a Sanssouci nélkül. Királyok nyaralója volt mind, része a múltnak, a történelemnek. Ezt a múltat arrafelé mutogatják. Büszkék rá. S persze üzletet csinálnak belőle meg pénzt. Nagyon sok pénzt. Budapest királyi nyaralója Gödöllő volt. Éppen úgy része a múltnak és a történelemnek, mint az előbbiek. Egy különbséggel: a magyar főváros erre a múltra nem büszke. Olyannyira nem, hogy Gödöllőt ötven éve bünteti érte. Kivetette magából, így haszna sincs belőle. Hogyan mondják ezt? Se pénz, se posztó. Amit Gödöllőn mutogatni lehet, az arra példa, mit nem szabad. Benne kéne legyen okulásul az iskolások tankönyvében. Sose lesz benne. Az igazi történelmi leckéket nálunk nem oktatják.Grassalkovichcsal kezdődött. Ez a férfiú, aki Bécsben kiérdemelt kevéske bronzot, hisz ott silbakol a Mária Terézia szobrát övező nagyságok között, a mi történészeink szemében egyfelől gyanús, másfelől idegen. Nálunk ugyanis a belépő a nemzeti panteonba az, hogy a kuncsaft rebellis legyen. Az is volt csaknem mind. Az egyik úgy végezte, hogy felakasztották, a másik úgy, hogy kibujdosott. Mi sem természetesebb, hogy az ő példájukon nevelkedtek az újabb vesztesek. Nekik állítottak szobrot, az ő nevüket festették az utcatáblákra. A legjobb példa erre Grassalkovich Antal: Bécsben van szobra, Budapesten nincsen.
Bóka János
Gál Kinga: Brüsszelben el akarják törölni az egyhangúságot, ez önmagában lemondásra adna okot
