Nem lesz zökkenőmentes az új közigazgatási törvény végrehajtása – nyilatkozta lapunknak Takács Csaba, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) ügyvezető elnöke, emlékeztetve arra, hogy az előző bukaresti kormánykoalíció bukásának egyik oka éppen a jogszabályok be nem tartása volt.Takács Csaba szerint az Adrian Nastase által vezetett kabinet autoriterebb, keménykezűbb politikát sejtet a törvényvégrehajtás szintjén, mint koalíciós elődje. Márpedig a kisebbségek nyelvhasználatának biztosítása kizárólag a politikai akarat függvénye – hangsúlyozta Takács. Mint mondta, biztató az a tény is, hogy a közigazgatásról szóló törvény végül „a helyi autonómia általános gyakorlásának jogszabálya” címet kapta. A jogszabályt még alá kell írnia az államfőnek, ezt követően jelenik meg a hivatalos közlönyben és lép hatályba, várhatóan február elején.A Szociális Demokrácia Romániai Pártjával kötött megállapodás jegyében az RMDSZ-nek megvannak az eszközei arra az esetre, ha a kisebbségi nyelvhasználatot szabályozó törvényt nem tartanák be helyi szinten – nyomatékosította az ügyvezető elnök, hozzátéve: a magyar érdekvédelmi szervezet több erdélyi megyében is erőteljesen képviselteti magát az önkormányzati döntéshozó szervekben. Kétszáz magyarlakta településen jelenleg is vannak kétnyelvű feliratok, így a román lakosság már megtapasztalhatta, hogy a többnyelvűség korántsem gázol nemzeti érzékenységükbe. Ennek ellenére, további szemléletbeli váltásra van szükség a jogszabály alkalmazásakor – mondta Takács. Az ügyvezető elnök nyomatékosította, hogy a törvénynek a Gheorghe Funar által irányított Kolozsváron is érvényesülnie kell, a végrehajtást pedig az alkotmány értelmében a megye prefektusa ellenőrzi.
Bűncselekmény is lehet Márki-Zay Péterék demonstrációja
