Túl sima bankjegyek

Hernádi-Szenvedi
2001. 01. 11. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Újabb pénzhamisító bandát leplezett le a rendőrség. A fénymásolt – három tízezer- és hetvenhat ezerforintos címletű – hamis bankjegyeket a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozói állampolgári bejelentés alapján tartott házkutatás során foglalták le a bejelentő, P. S. lakásán. Ezt követően őrizetbe vették T. L.-t és egy társát, K. R.-t – mindketten békéscsabai lakosok –, akiktől a hamis pénz előkerült. A rendőrség gyanúja szerint a hamis bankjegyekből jó néhány már forgalomba került.A rendőrség, ha gyanús bankjegyre bukkan, szakértőként a Magyar Nemzeti Bank emissziós főosztályát kéri fel, hogy állapítsa meg annak hamis, vagy eredeti voltát. A főosztály vezetője, dr. Radó Ákos lapunknak elmondta: a közel 200 millió darab, forgalomban lévő bankjegyhez képest évente 5-6 ezer darabot hamisítanak, ami elenyésző mennyiség. Leggyakrabban az ezerforintos bankót „másolják”, mert nincs rajta a hologram hatású fémcsík. Éppen ezért nemrégiben az új ezresek bal felső sarkában látható rejtett MNB feliratot változó színűre cserélték, az eddigi egyszínű helyett. Mivel a hamisítók főleg a színhűségre törekednek, ez nagy biztonságot jelent. – Egyéb biztonsági elemet nem tudnak a hamisítók reprodukálni, hiszen a modern bankjegyek hamisíthatatlanok – állítja a főosztályvezető. A bankjegyek biztonsági elemeit igen bonyolult és nem utolsósorban méregdrága technológiával készítik. Az ehhez szükséges eszközöket, gépeket, festékeket, papírt csak a jegybank vásárolhatja meg, mást a gyártók nem szolgálnak ki, s államtitkot képez ezek minősége is.– Nem valószínű, hogy hamis bankjegyet kapunk azoktól, akik hivatásszerűen foglalkoznak a pénzzel – ők már tapintás alapján megismerik a hamis bankót.A bankjegypapír gyapotból készül, s a metszet mélynyomtatás következtében a festékréteg kiemelkedik a felületéből, ezért érdes tapintású. Ezt nem lehet reprodukálni.– Ha a pénz gyanúsan fényes, sima felületű, érzékelhetően más papírminőségű, mint a megszokott, akkor az feltehetően hamis – figyelmeztet az osztályvezető.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.