„Úgy hallottam…”

2001. 01. 05. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Aki még nem tudná, annak mondom: Schmidt Mária történész, miniszterelnöki főtanácsadó rendszeresen beavatkozik a közszolgálati televízió szerkesztésébe. Mindezt, magától Vásárhelyi Mária szociológustól tudjuk, aki civilben leleplező riporter. Márpedig amit Vásárhelyi Mária mond vagy ír, arra be lehet venni a ciánkálit – legföljebb elhunyunk tőle.(Vásárhelyi szaktársnőnek egyébként nyilatkozóként is nagy gyakorlata van. Általában külföldre jár nyilatkozni, édesapjával és leánytestvérével ők formálják a nyugati világ magyarságképét – nagyjából olyanra, amilyet legutóbb a holland NRC Handelblat című hírlapban olvashattunk a brutális magyar rendőrségről, az összevert gyerekekről...)Vásárhelyi Mária hírvivő alaposan körbe szokta járni a témát, mielőtt kiáll vele a nyilvánosság elé. Fenti esetben például „tévések beszámolójából” hallotta úgy, hogy a főtanácsadó asszony „bele szokott szólni” a szerkesztésbe. Tanúk és bizonyítékok ugyan nincsenek, de az ilyenkor nem fontos, a lényeg, hogy Vásárhelyi Mária „úgy hallotta”, és kész.Hiszik, nem hiszik, az öblös szamárságot a Magyar Hírlap szép szöveghűen leközölte – el is vesztették a későbbi sajtópert –, fütyülve arra, hogy a megvádolt Schmidt Mária „tévés szerkesztő” ott sem volt az eseményen, de még utólag sem kérdezte meg a kutya sem.A Vásárhelyi-szózat egyébként a Nyilvánosság Klub tavalyi közgyűlésén hangzott el. A Horn-korszakban csendesen szunyókáló szervezet tagsága döbbenten hallgatta a leleplező beszédet, miszerint a miniszterelnöki főtanácsadó lábbal tiporja a sajtószabadságot, s beleszól a televízió életébe. Állítólag.Én meg úgy hallottam, Vásárhelyi Mária benne volt a Ferenc körúti fegyveres postarablásban, közvetlenül azután, hogy felgyújtotta a Budapest Sportcsarnokot. Tanúim, bizonyítékaim nekem sincsenek, de „úgy hallottam...”

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.