Újabb elszakadó falu

Kiss Géza
2001. 01. 17. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Veszprém megye északi peremén található Malomsok Győr-Moson-Sopron megyéhez kíván tartozni. Ebbéli döntésükről a napokban értesítették az érintett megyék önkormányzati testületeit – tájékoztatta lapunkat Schweiger Emil.A Marcal menti község polgármestere elmondta, hogy településük a téti járás megszüntetését követően, csupán fél évszázada került Pápa, s ezzel Veszprém hatókörébe – ám valójában változatlanul Győr felé orientálódnak. A nemrégiben elvégzett helybéli közvélemény-kutatás is ezt erősítette meg. Munkalehetőséget a kisalföldi megyeszékhely kínál a számukra, s az egészségügyi ellátást, az ottani iskolákat is rendszeresen igénybe veszik. Reményeik szerint a távozási szándékukat már korábban kinyilvánító településtársaikkel együtt a 2002-es helyhatósági választásokat követően ők is viszszatérhetnek Győr-Moson-Sop-ron kebelére.A célmegye ezúttal sem zárkózik el a befogadástól, mert elismeri, hogy a történelmi hagyományok hozzá kötik Malomsokot. Veszprém ugyanakkor érthető döbbenettel figyelheti az eseményeket. Ha sikeres lesz e leválási kísérlet is, akkor alig négy esztendő leforgása alatt kilenc község távozik tőlük az északi szomszédhoz. Másfél éve Lázi és Bakony-péterd már „átköltözött”, s hatan – Veszprémvarsány, Sikátor, Ro-mánd, Bakonyszentlászló, Ba-konygyirót és Fenyőfő – elvi kormánytámogatást kaptak a megyeváltáshoz.– Malomsok ügye nem a legfájóbb, hiszen ők legalább évszázadokon át Győrhöz kötődtek. Ugyanakkor nehezen dolgozzuk fel néhány ősi községünk távozási szándékát – ismerte el a Magyar Nemzetnek Kuti Csaba. A veszprémi közgyűlés elnöke hangsúlyozta: a tendencia ellen mindenképpen fel kívánnak lépni, s elsősorban az érzelmi kötődést akarják erősíteni a hozzájuk tartozókban. Azt is szeretnék megértetni az emberekkel, hogy a megyeváltás önmagában nem oldja meg egyetlen problémájukat sem. Ennek érdekében kedden önkormányzati delegáció járt Malomsokon, de a területfejlesztési bizottságuk jövő heti ülését is a kisközségben rendezik meg.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.