Újabb feljelentések Milosevics ellen

Sebestyén Imre (Jugoszlávia)
2001. 01. 08. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Andrija Milutinovics, a belgrádi kerületi bíróság ügyésze megerősítette, hogy bűnvádi feljelentések érkeztek Milosevics ellen, s már folyamatban van a vizsgálat a volt jugoszláv elnök ügyében. Vladan Batics, a Kereszténydemokrata Párt elnöke, a Szerbiai Demokratikus Ellenzék (DOS) egyik vezetője úgy nyilatkozott, hogy Milosevics felett Belgrádban is lehet ítélkezni. A jugoszláv törvények szerint a kapituláció és a megszállás elismeréséért, a nemzeti és vallási ellentétek szításáért, a polgárok egyenjogúságának megsértéséért, a hatalommal való visszaélésért és rémhírterjesztésért vonható felelősségre.A hágai vádirat azonban sokkal nagyobb bűnökkel terheli Milosevicset, s csakis akkor tarthatnák a pert Jugoszláviában, ha a hágai vádak alapján vonnák felelősségre. Az Egyesült Államok csak egy ilyen kompromisszumra lenne hajlandó, amelyet egyébként a hágai törvényszék továbbra is ellenez.Szerbia lakossága a pravoszláv karácsonyi ünnepek alatt a fentieken kívül elsősorban az úgynevezett Balkán-szindróma körüli fejleményekre figyelt. Vladimir Lazarevics tábornok, a harmadik hadsereg parancsnoka elmondta, hogy Dél-Szerbiában mindössze hat-hét helyen támadtak gyengített urániumbevonatú lövedékkel, Koszovóban viszont több száz lokáció szennyezett. A hadsereg pontosan ismeri ezeket a helyeket. A KFOR közleménye szerint Koszovóban még mindig nem jelölték meg őket – az ENSZ korábbi felszólítására sem.Az UNEP (az ENSZ környezetvédelmi programja) szerint a sugárzás bizonyos emelkedését észlelték a tartomány tizenegy vizsgált pontja közül nyolcnál. A vizsgálat eredményeit márciusban teszik közzé. Az UNMIK (a koszovói ENSZ-adminisztráció) képviselői és a pristinai kórház szakorvosai megerősítették, hogy Koszovóban nem tapasztalták a leukémia és más rákos megbetegedések számának növekedését. A lakosság körében sincs nyugtalanság, jelentette a pristinai televízió.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.