Péntek éjjel a cseh parlament képviselőháza közel tizenöt órás vita után közvetett formában lemondásra szólította fel Jirí Hodacot, a köztelevízió vezérigazgatóját. A testület határozata szerint az igazgató azonnali lemondása elengedhetetlen feltétele a tévéválság megoldásának. Ha nem mondana le, akkor a képviselőház felszólítja a közszolgálati televízió kuratóriumát, hogy legközelebbi ülésén váltsa le Hodacot. A határozat kimondja, hogy a cseh televízió nem teljesíti törvényből eredő közszolgálati küldetését, de azt is, hogy a vezérigazgató kinevezésének módja megfelelt a törvény előírásainak. Felszólítja a politikusokat és a közjogi méltóságokat, tartózkodjanak a televízió körüli történésekbe való beavatkozástól, és ne ösztönözzék a törvénysértést.A vezérigazgató távozását a törvényhozásban a négyes koalíció pártjai és a szociáldemokrata párt követelte szemben a Polgári Demokrata Párttal, amely azt szorgalmazta, a vezérigazgatóval egyidejűleg a fellázadt szerkesztők vezéreinek is távozniuk kellene. A polgári demokrata képviselőkön kívül a határozat ellen szavaztak még a kommunista honatyák is.A képviselőház határozatát a Klaus-párt szenátorain kívül a felsőház tagjai, köztük Petr Pithart, a szenátus elnöke is kiegyensúlyozottnak tekinti.A képviselőház tanácskozása során Milos Zeman kormányfő, a szociáldemokrata párt elnöke éles támadást intézett Václav Havel köztársasági elnök ellen, aki nyilatkozatában néhány nappal ezelőtt az elégedetlen tévészerkesztők oldalára állt. Zeman közvetve a politikából való távozásra szólította fel Havelt. Kijelentette: „Bárkinek közülünk, legyen az akár az államfő is, aki az érvényben levő törvények megszegésére buzdít, a cseh politikában nincs keresnivalója.”Havel szóvivője útján tüstént visszautasította a miniszterelnök vádjait, és a szerkesztőségekhez eljuttatott levelében azonnali bocsánatkérést követelt mindazoktól, akik „félremagyarázták” nyilatkozatát. A kormány szóvivője szerint azonban nincs semmi ok a bocsánatkérésre, a miniszterelnök nem változtat véleményén, hogy a törvények betartása mindenki számára kötelező.Vasárnap már a cseh televízió fő csatornáján is látható volt a sztrájkoló tévések által szerkesztett – ám a tévénézők milliói elől a vezérigazgató döntése alapján a képernyőről letiltott – az eseményekről átfogóan beszámoló hírösszeállítás.
Kisiklott egy vonat több kocsija
