Fel kell nőnie a magyar távoktatásnak a nagy európai távoktatási rendszerekhez minőségben, méretben, kínálatban és technikai színvonalát illetően – mondta Pokorni Zoltán oktatási miniszter a Nemzeti Távoktatási Tanács (NTT) tegnapi, újjáalakuló ülésén.A kormány a közelmúltban határozta el az NTT szervezeti kereteinek megújítását helyének, szerepének, feladatainak egyértelmű meghatározásával – jelezte az oktatási miniszter. Ezért tavaly létrehozták az Apertus Közalapítványt a nyitott szakképzésért és távoktatásért, amelynek alapító okiratában a kuratórium tanácsadó testületeként definiálták az NTT-t – tette hozzá. A testület tagjait az oktatási miniszter kéri fel és bízza meg. Az NTT feladata többek között a távoktatás stratégiai fejlesztési kérdéseinek elemzése, szakmai anyagok készítése.Az NTT-nek fontos szerepe van a távoktatásra szánt források felhasználási koncepciójának kidolgozásában, de mivel ez a testület a szakma összes képviselőjét tömöríti, összeférhetetlenségi problémák miatt nem lehet pályázati, bírálati funkciója – hangzott el a tanácskozáson. Ezt a feladatot az Apertus Közalapítvány kuratóriuma látja el, amelynek új elnöke Czinege Imre egyetemi tanár, a Széchenyi István Főiskola közlekedési és gépészmérnöki fakultásának igazgatója.– A távoktatás magyarországi fejlődésében minőségi ugrást kell végrehajtani – fogalmazott a szaktárca vezetője. Ezért az Oktatási Minisztérium évente körülbelül egymilliárd forintot kíván a közalapítvány segítségével szétosztani a tananyagok fejlesztésére, új oktatási módszerek kidolgozására, és a minőség garantálását szolgáló rendszer kialakítására.
Zelenszkij szerint a NATO képes reagálni orosz dróntámadásra anélkül, hogy belesodródjon a háborúba
