Varázslatos mágia

2001. 01. 12. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Oroszország mindig is erősen vonzódott a misztikumhoz, a természetfelettihez. Emiatt válhatott II. Miklós cár idejében egy időre szinte az ország irányítójává Raszputyin, s így tehettek szert elképesztő népszerűségre a „próféta” mai követői, az olyan jósok,természetgyógyászok, parafenomének, mint Dzsuna, Vanga, Tamara Globa, Ivanuska, Kaspirovszkij vagy éppen a testet-lelket gyógyító szépasszony, Liliana, akit az ezredfordulós jövőkutatási lázban kerestünk fel moszkvai birodalmában.Messziről látszik, hogy a Moszkva központjában lévő, szépen felújított épületet nem akárkik látogatják. A bejáratnál az átlagosnál is több Mercedes, Volvo parkol. Belépve az errefelé mindenütt megszokott biztonsági őr mellett csinos hosztesz igazít el, s ültet le a bőrfotelek egyikébe. Az előtérben fénylik a márvány, hatalmas élő virágok varázsolnak mediterrán hangulatot. A sarokban apró kioszk, ahol gyógyító- s illatszereket, talizmánokat s Liliana arcképével díszített emléktárgyakat árusítanak, nem éppen magyar zsebhez szabott árakon. Kellemes zene szól, s a velem együtt bejelentés alapján érkező kliensek megjelenéséről is lerí, hogy nem a rendszerváltás elesett rétegének, de még csak nem is a középosztálynak a tagjai.Kicsit el is szégyellem magam, hogy a kabátom zsebéből a ruhatárban ösztönösen kiszedtem az értékeket. A rövid várakozás közben még áttanulmányozom az asztalon heverő, elegáns kiállítású prospektusokat. Az 1992-ben alapított, gyakorlati mágiával és hipnózissal foglalkozó első oroszországi akadémia ajánlatában rontás, szemmel verés s más átkok levétele, ráolvasás, talizmánok megerősítése s a jóslás különböző fajtái mellett ott áll, hogy megajándékoznak a szerelmi meg az üzleti sikerek kulcsával is, megtanítanak arra, miként hassunk a partnerünkre, de ha kell, megszabadítanak a fölös kilóktól, az alkoholizmus, a dohányzás káros szenvedélyétől, vagy éppen varázsigét mondanak a magunkkal hozott dollárra, rubelre. Az árakat nézve már ekkor látom, hogy ezek közül most aligha fogom bármelyik szolgáltatást is igénybe venni.Miközben a szomorú felismerésben idáig jutok, már szólítanak is az akadémia alapítójához, egyben vezetőjéhez. A festményekkel, óriási rózsacsokrokkal díszített pazar irodában a hatalmas asztal mögött ülő Liliana rendkívül udvariasan közli, hogy mintegy fél órája van a beszélgetésre. Hiába, itt az idő pénz! A Bakuban született, orosz neveltetést kapott örmény származású Liliana bemutatkozásul elmondja, hogy végzettségére nézve orvos, pszichológus, s a prospektus ajánlatával szemben rögtön a komoly dolgok felé tereli a társalgást. Mint mondja, Oroszországban már egy évtizede nincs hatalom. Az emberek többsége testileg és lelkileg egyaránt megtört, egyensúlyát vesztette. Összetört a legendásan nagy orosz lélek is, pedig lélekbúvárként is megállapítható, hogy az oroszok alapvetően naivak, jóságosak. Liliana ezért az akadémia vezetése és a tanítványok képzése mellett elsősorban a pszichés és egészségügyi problémák megoldásával foglalkozik. A többit inkább öt képzett munkatársára bízza.– A társadalom alapvető problémáit persze nem tudjuk orvosolni, sokszor azonban segíthetünk. Így rengeteg az olyan megbetegedés, amelyekkel a hagyományos orvoslás nem tud mit kezdeni – magyarázza, miért fordulnak hozzá és a tanítványai által később alapított akadémiákhoz olyan sokan.Szomorúan jegyzi meg, hogy tényekkel bizonyítható sikereik ellenére – avagy éppen ezek miatt – sokan támadják őket, sarlatánoknak nevezve azokat, akik mágiával foglalkoznak. Arról persze nem beszélnek – veti fel –, hogy hány inkompetens, sarlatán orvos van. Olyanok, akik semmihez sem értenek. Aztán vannak a tehetségesek, akiknek azonban a legfőbb hibájuk, hogy vakon hisznek a gyógyszerekben, nem figyelnek a mellékhatásokra. Így nem, vagy csak felületesen kérdeznek rá az egyéb betegségekre, amelyek sok esetben kizárnák a felírt szerek alkalmazását. Majd a sebészek példáját említi, akik előszeretettel vágják ki azonnal a bajt ahelyett, hogy a nehezebb utat, a gyógyítást választanák.– Én mint orvos először a hagyományos, medikus módszerrel vizsgálom meg a beteget – avat be a módszerébe Liliana. – Azután szép lassan az aura, az emberi energiák felől közelítek a problémához. Mi ugyanis a gyógyításban alapvetően erre és a hipnózisra építünk. Komplex módon nézzük a jelenségeket. Figyelembe vesszük a lelki okokat, megpróbáljuk megtudni, milyen kellemetlenségek, sikertelenségek húzódnak meg a háttérben. Ezek ugyanis hatással lehetnek az ember energiarendszerére, s csökken az ellenálló képesség, jönnek a betegségek, ha valami miatt kilyukad az a bizonyos „energiazsák” – magyaráz.Liliana két szeánsz után garantálja a javulást vagy akár a gyógyulást.– Saját kulcsom van az emberekhez. Hatok rájuk az energiám kisugárzásával. Ez adottság, nem pedig sarlatánság – vezet tovább a szeánszok megmagyarázhatatlan titkaiba. – Képes vagyok így eltüntetni a szervezet bármely defektjét.Liliana akadémiája persze, mint ezt már a prospektus ajánlatából is tudjuk, nem csak gyógyítással foglalkozik. Arra is van receptje, ha például valakinek nincs sikere a szerelemben. Elmondja, többször előfordul, hogy két ember rokonszenves egymásnak, látszólag minden feltétel adott lenne a boldogságukhoz, egy-két randevú után mégis kudarccal végződik a közeledés. Mégpedig azon egyszerű oknál fogva, hogy az egyik félnek negatív kisugárzása van, amely taszítja a másikat. Meggyógyított már kábítószerest is, de az csak pszichológiai függőség esetén lehetséges. Sokszor segíthet a hipnózis is – amely nem okvetlenül csak álomban lehetséges –, főképp a stressz okozta bajokon. Megemlít néhány hírességet, aki a páciense volt. Így például az ismert énekes sztárnak, Alla Pugacsova férjének, Filip Kirkorovnak elment a hangja. Egy-két szeánsz után azonban ismét fellépett.Ezután a jövő, a jóslás felé terelem a szót, pénz híján inkább a módszerek iránt érdeklődve.– Először is elmondjuk a páciens múltját, aztán a jelent, hogy erősítsük benne a bizalmat, s csak ezután térünk át a jövőre – mosolyog Liliana. – A jóslás valójában egyfajta programozás desifrírozása, az emberbe ugyanis sok minden eleve bele van kódolva. Ha például előre látom, hogy valaki innen kilépve az ötödik lépcsőfokon megbotlik, hiába óvatos, ez akkor is bekövetkezik.Egyre inkább furdalja az oldalamat ezek után a kíváncsiság, de se hatvan dollárom arra, hogy megtudjam, mi vár rám, ha innen kilépek, se bátorságom szembenézni a jövővel. Az Oroszországra váró megpróbáltatásokkal azonban szívesen megismerkednék. Csak hogy tudjam, mikor készülhetek egy jó elemzésre. No meg, ez talán még belefér egy interjú kereteibe. Liliana azonban az órájára néz – a következő páciens már ott toporog az ajtóban.– Ennél rosszabb már nem jön – veti még oda, ám látva csalódottságomat, rövid ideig még a jóslásokkal fogalkozó munkatárs gondjaira bíz. Itt megtudom, hogy a keleti kalendárium szerint 2001 a kígyó éve, s ez a nyugati asztrológia szempontjából azt jelenti, hogy a Jupiter az Ikrek jegyében van, s ezáltal gyengül. S mivel a Jupiter felel a gazdaságért és a társadalmi jólétért, válságokkal terhes év elé nézünk. Különösen világosan kirajzolódik ez a tendencia Oroszországban, amelyet a hasonló években – 1905, 1917, 1929, 1941, 1953, 1989 – mindig nagy megrázkódtatások értek. Így az idei szintén bonyolult, sorsfordító lehet. A helyzetet tovább bonyolítja, hogy most fejeződik be az Uránusz 1917-ben kezdődött 84 éves ciklusa. Fontos asztrológiai faktor két távoli bolygó, az Uránusz és a Plútó szembenállása is. Utóbbi a globális változásokat, a régi lerombolását szimbolizálja, a politikában pedig ez azt jelenti, hogy tovább folytatódik a harc a hatalomért a befolyásos csoportok között. Kettejük szembenállása már többször hozott nagy változásokat a politikában. Oroszország szempontjából ez a hatalom és az állam folytatódó átalakulásának csúcspontját jelentheti. A Nyilas jegyébe került, aktivitást és agresszivitást jelképező Mars ugyanakkor szociális feszültségeket hozhat. Összességében a március végétől szeptemberig terjedő időszakban intik óvatosságra az orosz politikusokat. A Mars gyűrűje a Nyilas jegyében ugyanakkor tovább növeli Putyin aktivitását – amely azzal jár, hogy Oroszország ismét részt vesz a világ problémáinak megoldásában –, az elnöknek azonban fokozottan ügyelnie kell személyes biztonságára. S mivel a Mars gyűrűjéhez közelít a Vénuszé, ez pénzügyi válságokkal, valamelyik komoly valuta meggyengülésével járhat.Hát ennyit tudtam, illetve nem tudtam meg a jövőről, s kifelé különösen ügyeltem arra a bizonyos ötödik lépcsőfokra. De ez a botlás az én életembe most nem volt bekódolva.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.