Újabb lemondással és több megyei szervezet Torgyán József pártelnök melletti állásfoglalásával folytatódott a másfél hete tartó kisgazda-belháború. Tegnap Csúcs László jelentette be, hogy a továbbiakban nem kívánja betölteni a frakcióvezető-helyettesi posztot. Bánk Attila frakcióvezető elfogadta a lemondást. A gyökeres fordulatot sürgetők, illetve a Torgyán-hívek egyaránt úgy nyilatkoznak, hogy a tagság nagy része őket támogatja.Balogh Gyula szervező főtitkár szerint nincs értelme összehívni a kisgazdapárt országos nagygyűlését, illetve a nagyválasztmányt, mivel a megyei és helyi szervezetek egyértelműen Torgyán József mellett állnak. – A „belső ellenzék” nem rendelkezik számottevő támogatottsággal az FKGP tagságában, így felesleges idő- és pénzpocsékolás lenne a többezres gyűlés megszervezése – véli Balogh. Azt állítja, hogy az elmúlt napokban folyamatosan érkeztek a Torgyán Józsefet támogató levelek a pártközpontba, és számos vidéki településen tartanak a pártelnök mellett állást foglaló gyűléseket. Balogh Gyula elmondta: a gödi munkaértekezleten is a megyei vezetők vetették fel, hogy „ki kell egyensúlyozni” a parlamenti frakció vezetését, amelyben „nyomasztó” többségben vannak a fővárosiak. A pártelnökkel szembehelyezkedő politikusokról úgy fogalmazott: mindenkinek magába kellene szállnia, és el kellene gondolkodnia, hogy milyen károkat okozott a kisgazdapártnak.Kérdésünkre Balogh Gyula arról is szólt: Torgyán József nem tervez leszámolást, de elképzelhető, hogy éppen a tagság nyomása kényszeríti ki a „lázadó” fővárosi képviselők leváltását parlamenti pozíciójukról, így többek között bizottsági elnöki vagy alelnöki tisztségükről is.– A frakcióvezető-helyettesi posztról történő lemondásommal elsősorban a kisgazdapárt tagságának és szimpatizánsainak kívánok üzenni – nyilatkozta lapunknak Csúcs László. A politikus szerint ezzel a lépéssel megerősíti eddigi álláspontját, amelynek lényege, hogy semmilyen szinten nem lehet felvállalni a „torgyáni politikát és erkölcsiséget”. – Több száz levelet és telefonhívást kapok a helyi kisgazda szervezetektől, ahol az emberek már nagyon várják a változást a párt vezetésében, de sokan még nem merik nyíltan vállalni a véleményüket. Le kell bontani a félelem falát, ez már nem az FKGP belügye, hanem az egész koalíció érdeke – hangoztatta Csúcs László. Hozzátette: a frakciótagságáról és képviselői mandátumáról nem mond le, ezt a szívességet nem teszi meg, mert így teret engedne a „torgyáni politikusok” további nyomulásának. Az egyes megyei szervezetek Torgyán József melletti kiállásáról úgy vélekedett: az ottani vezetők többsége a pártelnök klientúrájához tartozik, de nem ők képviselik a kisgazda tagság valódi véleményét.Arról is szólt: lehetségesnek tartja, hogy a történtek után Torgyán József pártelnök kezdeményezi majd a képviselőcsoportból való kizárását a január 25-i frakcióülésen. – Ha ennek megtárgyalása demokratikusan és az ügy politikai súlyának megfelelő módon történik, vagyis titkos szavazással dönthetnek a képviselők, akkor azt nem tekintem lefutott játszmának – jelentette ki a politikus. Érdeklődésünkre elmondta: készül a pártalkotmány módosításának tervezete, de ezt a munkát Kiszely Katalin budapesti pártfőügyész vette át, mert el akarja kerülni azokat a vádakat, hogy kívülállóként avatkozik az FKGP ügyeibe. Megjegyezte: csak akkor lép be a kisgazdapártba, ha már nem Torgyán József lesz az elnök.Csúcs Lászlónak az FKGP programjának végrehajtásában kellene közreműködnie, nem a párt egysége ellen ténykednie, ezért a megyei szervezetek kérésének megfelelően le kellene mondania a képviselői mandátumáról – nyilatkozta Torgyán József a tv2 hírműsorának Caracasból. A kisgazda pártelnök elmondta: hazatérése után „kézbe veszi és a lehető leggyorsabban lezárja az ügyeket”, mert az FKGP-nek a 2002-es választásokra kell készülnie.
A világbajnok Németország nem kegyelmezett az Eb meglepetéscsapatának
