Egyre kevésbé tűnik utópiának, hogy a következő évtizedekben már senki nem megy el az autókereskedésekbe, inkább otthon, a fotelben ülve választja ki és rendeli meg az autóját – természetesen az interneten keresztül. Hogy ez mikor válik mindennapos gyakorlattá, egyelőre nem tudható; a család új kocsiját néhány évig még valószínűleg személyesen fogjuk megrendelni, de a gyártásban egyre nagyobb szerephez jut a világháló.Minden ellenkező híresztelés ellenére az internet nem változtatta meg alapjaiban a világot. Még nem. A szakértők szerint a világháló jelenlegi fejlettsége épphogy eléri azt a szintet, ahonnan már sejteni lehet, mire is lesz képes, ha teljesen feltérképezzük és kiaknázzuk a benne rejlő lehetőségeket.A virtuális világ ennek dacára rohamosan hódít, elsősorban az Egyesült Államokban. És mivel az amerikai lét alapeleme a gépkocsi (1999-ben több autót adtak el, mint a három legnagyobb európai piacon, Németországban, Nagy-Britanniában és Olaszországban együttvéve), magától értetődő, hogy az on-line kereskedelmi szolgáltatások jelentős része autóval foglalkozik.Az internetes gépkocsivásárlás voltaképpen semmiben nem különbözik bármilyen más fogyasztási cikk elektronikus beszerzésétől. Előnye, hogy kényelmes és gyors, ráadásul a közvetlen rendelés következtében alaposan lefaraghatók bizonyos járulékos költségek, elsősorban a viszonteladók haszna. Hátránya, hogy a kiszemelt terméket – legyen az virágcsokor vagy családi kombi – nem próbálhatjuk ki, nem tapinthatjuk meg. Az on-line vásárlás hatékony, de jellegéből adódóan steril és személytelen.Ez a legfőbb oka annak, hogy Amerikán kívül az internet nem jelent igazi fenyegetést a márkaképviselők számára. A japánok kifejezetten irtóznak az on-line autóvásárlástól, a Ford of Europe kereskedelmi és marketingigazgatója, Earl Hesterberg szerint pedig az európai vásárlók is erősen ragaszkodnak ahhoz, hogy személyes kapcsolatot tartsanak fenn a kereskedőkkel. Annál is kevésbé veszélyezteti a viszonteladói hálózatot az internet, mivel a megrendelt autókat át is kell adni, a kényelmes internetes tranzakcióknak pedig csak akkor van értelmük, ha utána nem kell sokat utazni az áru birtokbavételéhez.Ettől függetlenül Európában is dinamikusan fejlődik az elektronikus gépkocsi-értékesítés, prosperálnak a részletfizetési konstrukciókat és egyéb szolgáltatásokat kínáló oldalak, bár a forgalom egyelőre elhanyagolható az összes eladáshoz képest. A kiskereskedelmi árusításnál hosszú távon sokkal jelentősebbnek bizonyulhatnak az úgynevezett b2b (business-to-business, azaz üzleti partnerek között működő) kereskedelmi honlapok. A beszállító iparban ugyanis nem a személyes ízlés a döntő, hanem az ár és a határidő. Ezért egyre több független és gyártók által alapított virtuális közvetítőhely foglalkozik azzal, hogy az autóiparban mindennapos alkatrészrendeléseket optimalizálják, felgyorsítsák és egyszerűsítsék.Ennek természetesen feltétele az, hogy az üzletfelek rendszerei kommunikálni tudjanak egymással, valamint hogy a bevitt adatokat minden további változtatás és beavatkozás nélkül értelmezni tudják az integrált számviteli, készlet-nyilvántartási és egyéb alprogramok. A megoldást az általános, uniform rendszerek jelenthetik.Ebből a célból fogott össze a DaimlerChrysler, a Ford Motor Company, a General Motors, a Nissan és a Renault, amikor meghirdették beszállítói és fejlesztői árutőzsdéjüket. A Covisint névre keresztelt site első aukcióját 2000. október harmadikán folytatta le egy hajtásláncokat és kipufogórendszert gyártó amerikai vállalat, az ArvinMeritor. A tranzakció, amelyen egy egyszerű fröccsöntött műanyag alkatrészre kerestek beszállítót, mérföldkő lehet az e-kereskedelem történetében: hét hónapnyi jogi és szakmai vita után ezzel hivatalosan is megnyílt a világ legnagyobb elektronikus kereskedőhelye, amelynek éves forgalmát a teljes beindulás után előzetesen mintegy negyedbillió dollárra becsülik.A Covisint jóval több egyszerű elektronikus megrendelőlapnál. Közös termékfejlesztésre és a beszállítói lánc kiépítésére is lehetőséget ad a résztvevőknek, akik januártól várhatóan ezrével fogják használni az oldalt. Ily módon olyan potenciális üzletfelek találkozhatnak majd egymással, akiknek eddig kommunikációs, információs vagy egyéb nehézségek miatt esélyük sem volt a szerződéskötésre, az ajánlatok bekérése, osztályozása és kiértékelése pedig a korábbinál sokszor kevesebb időt vehet igénybe.Az üzleti oldalaktól végső soron a költségek drasztikus lefaragását és az általános gyártási minőség javulását várják gyártók és beszállítók egyaránt. Az egyik legjelentősebb autóipari beszállító, a Dana Corporation saját független internetes vásárcsarnokától évi egymilliárd dolláros megtakarítást remél. Ebből a szempontból pedig a vásárlók számára sem érdektelenek ezek a láthatatlan és kívülállóknak hozzáférhetetlen weboldalak, hiszen a gyártási költségek csökkentése gyakran az autók árának csökkenésével is jár.
Gál Kinga: Brüsszelben el akarják törölni az egyhangúságot, ez önmagában lemondásra adna okot
