Virtuális sminkmester

Rácz Judit
2001. 01. 19. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Szemceruza, szemhéjfesték, rúzs, szempillaspirál – már az egészen ifjú hölgyek ismerik ezeket a mindennapos „szépségfegyvereket”. Sőt használják is őket, manapság már nem meglepő, ha iskolába is sminkelve mennek. Az utcaképet nézve azonban úgy tűnik, csak kevesen tudják igazán használni az arcfestéshez szükséges kellékeket. A sminkelés valóságos tudomány, elsajátítása saját egyéniségünk megismerésével kezdődik. Pontosan kell tudnunk, szemünk színéhez milyen árnyalatokat válasszunk, arcunk karakterét mennyiben kell megváltoztatni a jobb optikai hatás érdekében, s ezek a változtatások milyen segédeszközökkel érhetők el. A kozmetikusok több éven keresztül tanulják ezeket a fortélyokat. A szakma egyik jeles képviselője, Dévényi Kathy – aki évek óta oktatja is a sminkelést – most újszerű és korszerű módon sietett a laikusok segítségére. CD-t készített, amelyen egyszerűen és közérthetően mutatja be és magyarázza el a hétköznapi és az alkalmi arckikészítés fogásait. Aki fölteszi ezt a CD-t a számítógépére, és mellé tesz egy tükröt, azonnal kipróbálhatja a gyakorlatban mindazt, amit a Sminkmester nevű programban tanácsol.Az arckikészítésnek is van divatja ugyanúgy, mint az öltözködésnek. A ruhadivat ma az egyszerű, de elegáns vonalakat hangsúlyozza, a sminkelésnél is erre kell törekedni. A púderrel, festékekkel nem álcázni kell az arcot, hanem korrigálni az apróbb hibákat, és hangsúlyozni azt, ami szép. Dévényi Kathy tanácsai szerint érdemes beszerezni a sminkeléshez szükséges eszközöket: nagy ecsetet a púder eloszlatásához, kisebbet az arcpír felviteléhez, vékonyat a szemhéjfestéshez és a rúzsozáshoz, szivacsos fejűt a szemkontúr elsatírozásához.A sminkelés első lépése az alapozás. Léteznek nagyon jó minőségű folyékony alapozók, ezek közül a bőrünknek leginkább megfelelő állagút és árnyalatút kell kiválasztani, a szín ne legyen se túl világos, se túl sötét. Az egyenletesen eloszlatott alapozót nagy ecsettel átpúderozzuk porpúderral. A szem hangúlyozásához inkább szemhéjfestéket használjunk, mint kontúrceruzát – az élesen meghúzott vonalak túl markánssá teszik az arcot, öregítenek. A külső szemzugot sötétebb, a belsőt világosabb árnyalattal kell színezni, gondosan öszszesatírozva őket, hogy a színek ne különüljenek el élesen egymástól. A szempillák festésénél mindig nézzünk lefelé, így szépen visszagöndörödnek a szempillák, és kevésbé lesz csomós a festék. Az arcpírral óvatosan bánjunk, épp csak annyit tegyünk fel, hogy a bőr sápadtságát ellensúlyozzuk, a túl piros arc nem divat. Az ajakrúzs színét a ruhánkhoz és az arcbőrhöz válasszuk ki, nappali sminkhez fiatal nőknek megteszi a szájfény is. A túl keskeny ajkakat „szélesíthetjük”, ha a száj külső vonalát körülrajzoljuk kontúrceruzával.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.