Az anyagi csőd szélére kerültünk az Agro Szolgáltató Centrum Kft. és a Tomotel Hungary Kft. felelőtlensége miatt – állítja mintegy 21 vállalkozó. A két társaság a Hotel Páva Plaza kivitelezésére kérte fel őket. A megbízó túlszámlázással és szakmailag elfogadhatatlan minőségű munkával vádolja a vállalkozókat. Ám ők kijelentették: olyan átadás-átvételi jegyzőkönyveik vannak, amelyekben rögzítették, hogy a munkákat mennyiségi és minőségi kifogás nélkül vették át tőlük. Közben az Agro Kft. bejelentette megszűnését.Korábban az Agro rábírta az alvállalkozókat egy szerződés aláírására, amelyben rögzítették, hogy a tartozás egy részét megkapják, ám ennek fejében a fennmaradó összegről lemondanak. A legtöbben elfogadták az ajánlatot, ennek eredményeképpen volt, aki a 12 millió forintjából mindössze kétmilliót kapott meg. Markovics Andrásnak például, az MHM Építőipari és Szolgáltató Kft. vezetőjének – állítása szerint – az Agro 37 millió forinttal tartozik. Az ügyvezető neki is felajánlott egy kisebb összeget, de a vállalkozó nem fogadta el, inkább beperelte a céget a Fővárosi Bíróságon. Keczán Pál, a Keczán Bútorszalon Kft. vezetője a BRFK vizsgálati főosztályának vagyonvédelmi alosztályához fordult panaszával, az ügy folyamatban van. A vállalkozók hangsúlyozták: többségük szintén megteszi a feljelentést az illetékes szerveknél. – A megbízóinkkal folytatott tárgyalásokról és telefonbeszélgetésekről jegyzőkönyveink, illetve magnófelvételeink vannak, amelyek nagy részét már beadtuk az illetékes hatóságokhoz – mondta Keczán.A vállalkozók – többek között építőmesterek, gépészeti és elektromos kivitelezők, burkolók, asztalosok, belső építészek – 1999 márciusában kötöttek szerződést a budapesti IX. kerületben lévő Tompa utca 30–34. szám alatti Hotel Páva Plaza kivitelezésére. A szállodát a Millennium Properties Rt. építtette, amely a Tomotel Kft.-t kérte fel generálkivitelezőnek. A Tomotel ugyanakkor az Agrót bízta meg a fővállalkozói feladatok elvégzésével, így az alvállalkozók többségével nem közvetlenül a Tomotel, hanem az Agro szerződött le.A sürgető, 2000 februári véghatáridőt figyelembe véve az elkészült részlettervekre a vállalkozók külön-külön is adtak ajánlatokat. A sok változtatás miatt közel egy év alatt különböző árajánlatok és szerződések születtek, amelyek alapján a kivitelezők utólag újabb számlákat nyújtottak be. Ezek jelentős részét késve teljesítette a megbízó, némelyiküket pedig egyáltalán nem. A késedelmes fizetések miatt a vállalkozók többször postáztak a megrendelőnek folyószámla-egyeztetéseket, amelyekhez fizetési felszólításokat is mellékeltek.– Modrocky Péter, az Agro Szolgáltató Centrum Kft. képviseletében ezen alkalmakkor rendre azt közölte a vállalkozókkal, hogy a számlák teljesítése nem véletlenül késik. Független szakértők segítségével ugyanis ellenőriztetik azok tartalmát – mondta el lapunknak Markovics András, az MHM Építőipari és Szolgáltató Kft. vezetője. Markovics szerint Modroczky kifogásolta a benyújtott alvállalkozói számlákat, állítva, hogy azok nincsenek összhangban a ténylegesen elvégzett munkával. Markovics ekkor több szemtanú előtt felkínált neki egy húszmilliós bankgaranciát a viszszatartott számlák kifizetésének fejében, ám Modroczky ezt nem fogadta el.Hosszas huzavona után a megrendelő végül közölte a vállalkozókkal, hogy az Agro nehéz anyagi helyzetben van, de legkésőbb ez év május végéig rendezik az adósságot – mondták el kivitelezők, hozzátéve: mindvégig folyamatosan eleget tettek szerződéses kötelezettségeiknek. Komoly problémát jelentett a vállalkozóknak, hogy őket is szerződéses viszony kötötte az általuk megbízott beszállítókkal és gyártókkal szemben, illetve az is, hogy a beadott számlák után nekik kellett megelőlegezniük az áfát. A felépült szálloda igazgatásával Modroczky Tamás, Modroczky Péter fia lett megbízva.– Nekünk továbbra sem sikerült megkapnunk a pénzünket, ám a hotel ügyvezető igazgatója és édesapja eközben luxusautókat, versenylovakat és jachtot vettek, valamint felújították kastélyukat is – állítják a vállalkozók. Értesüléseiket Modrockyék képtelenségnek nevezték.– A kivitelezők által beépített anyagok jelentős hányada hibás, például a klímaberendezések többsége csöpög, és a lefolyóhálózatot is rosszul készítették el – közölte Modrocky Tamás, a szállót üzemeltető Hotel Páva Plaza Kft. ügyvezető igazgatója. Kifejtette, hogy a hotel nyitásakor egy egész emeletet kellett lezárniuk, ugyanis sok szoba elázott, aminek következtében bútorok, illetve televíziók mentek tönkre. Leszögezte: a hotel tulajdonosa, a Millennium Properties Rt. kötelezi majd a Tomotelt – a generálkivitelezőt –, hogy az általa megbízott Agro hívja vissza alvállalkozóit, akiknek teljesíteniük kellene garanciális kötelezettségeiket.A vállalkozók hangsúlyozták: a megbízók a mai napig nem értesítették őket, hogy egy teljes emelet elázott volna, hiszen az átadás-átvétel alkalmával megbeszélték, hogy a legfelső emeletet csak a későbbiekben nyitják meg, mivel akkor nem volt pénz a munkálatok befejezésére. Hozzátették: garanciális kötelezettségeiknek a mai napig eleget tesznek, amiről folyamatosan naplót is vezetnek.
Orbán Viktor: A Tisza szerint bűncselekmény megkérdezni az emberek véleményét az adókról
