Az önkormányzatok végre fogják hajtani a pedagógusok szükséges béremelését. Ám ahhoz, hogy ez megvalósulhasson, más feladatokra szánt pénzt is el kell vonni, sőt, bérhitel felvétele szintén szükségessé válhat – vélekedett Lamperth Mónika szocialista képviselő, a Baloldali Önkormányzati Közösség elnöke egy szombati, az oktatással foglalkozó MSZP-s konferencián. A politikus megjegyezte: folyamatosan nőnek az önkormányzatok feladatai, a kormányzati sikerpropaganda ellenére azonban nem emelkedik az azoknak juttatott pénz. Bíró Ibolya, az MSZP pedagógus tagozatának elnöke egyebek mellett azt emelte ki, hogy a rendszerváltozás óta becsapottnak érzik magukat a pedagógusok.A jelenlegi finanszírozási rendszer megváltoztatását szorgalmazta Borbáth Gábor, a Pedagógusok Szakszervezetének főtitkára a tanácskozáson. Kajtárné Botár Borbála, a Magyar Közoktatási és Szakképzési Szakszervezet elnöke a béremelés kapcsán úgy fogalmazott: a köztudatban elterjedt számok és a valóság teljesen eltér egymástól. Szerinte kedvező inflációs mutatók esetén a reálkeresetek két év átlagában 4,5-5 százalékkal növekedhetnek, és ez a bővülés nem vonatkozik valamennyi oktatásban dolgozóra.– Nincs erkölcsi alapjuk minősíteni egy éves szinten 16, reálértékben 8-9 százalékos bérnövekedést azoknak, akiknek kormányzása alatt egyötödével csökkent a pedagóguskeresetek értéke – olvasható az Oktatási Minisztérium (OM) lapunkhoz eljuttatott közleményében. E szerint a kormány teljesíti a a kormányprogramban foglaltakat, és 2001-ben is folytatja a pedagógusbérek felzárkóztatását. Három év alatt helyrehozza az előző kormányzati ciklusban elszenvedett reálértékvesztést. A közlemény emlékeztet arra, hogy január elsejétől 8,75, szeptembertől pedig húsz százalékkal emelkednek a pedagógusbérek, a keresetnövekedés pedig minden bérelemre kiterjed. A szaktárca szerint az emeléshez szükséges fedezetet a normatíva növekedése bőségesen finanszírozza 2001-ben.
Zelenszkij szerint a NATO képes reagálni orosz dróntámadásra anélkül, hogy belesodródjon a háborúba
