Washingtonba készül Blair

Jotischky László (London)
2001. 01. 08. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A közelmúltbeli ulsteri bombamerénylet-kísérletben az IRA keze is benne volt – derítették ki a legutóbbi rendőrségi vizsgálatok. A merényletet az ulsteri csendőrség egy katolikus tagja ellen akarták elkövetni, egy iskolás kislány azonban szerencsére észrevette, hogy gyanús tárgy van egy gépkocsi aljára szerelve, és riasztotta az autó tulajdonosát. A terroristák ráadásul hibát is követtek el, mert a csendőr helyett egyik szomszédja kocsijára szerelték a pokolgépet. Az egy kilogramm súlyú semtex robbanószer üvegpalackban volt, olyan detonáló- és időzítőszerkezettel ellátva, amely kizárólag az IRA fegyvertárából kerülhetett ki. A nyomozás eredménye szerint a bombát egy szakadár terrorszervezet tagjai helyezték el egy másik hasonló szervezet előkészítő munkája után, de a szerkezetet csak az IRA bocsáthatta rendelkezésükre. Ha a nyomozók következtetései helytállók, az azt jelenti, hogy az IRA minden fogadkozása ellenére sem tartja be a többször is vállalt fegyverszünetet. Ez új helyzet elé állítja a brit kormányt.Az ír helyzet fontos kérdés lesz Tony Blair és George Bush, a nem egészen két hét múlva hivatalba lépő amerikai elnök első találkozóján. A brit miniszterelnök valószínűleg még a május 3-ra tervezett brit általános választás előtt Washingtonba akar látogatni, hogy mielőbb felvegye a személyes kapcsolatot az Egyesült Államok új elnökével. A Blair-kormány nagy gonddal ügyelt arra, hogy senki ne vádolhassa részrehajlással az amerikai elnökválasztás előtt vagy az ezt követő zavaros időszak alatt – sőt Robin Cook külügyminiszter hetekkel a végeredmény megszületése előtt már úgy nyilatkozott, hogy a brit kormány örömmel működik együtt George Bush republikánus kormányával. A Munkáspárt több személyisége az amerikai Demokrata Párt elnökválasztási hadjáratában tanácsadóként tevékenykedett. Ez aligha hangolhatja különösebb jóindulatra George Busht a brit munkáspárti kormány iránt. A brit kormány attól tart, hogy Bush nem annyira elkötelezett az ulsteri kérdés békés rendezése mellett, mint Clinton, és így a rendezésben az Egyesült Államok a jövőben kisebb szerepet fog vállalni. Ez az egyik legfontosabb megtárgyalandó kérdés Blair és Bush kora tavaszi washingtoni találkozóján.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.