Bagi Péter, Bagi Gábor és Csapó László tárgyalásán az első fokon eljáró Fővárosi Bíróság Sándor Zsuzsa elnökletével ismertette a pótnyomozás során készült ügyiratokat a vádlottakkal. A három elkövető ellen az V., a VIII. és a XIII. kerületi ügyészség különösen nagy értékre elkövetett rablás bűntette és más bűncselekmények miatt indított eljárást.Bagi Péter és Csapó László rendőrök, valamint társuk, Bagi Gábor 1997. november 7-én Törökbálinton betört egy raktárba, ahonnan több mint hárommillió forint értékű élelmiszert és egy hidraulikus emelőt tulajdonított el. Bagi Péter 1997 decemberében 50 ezer forintos kölcsönt adott jókora uzsorakamat reményében Zs. Lászlónénak. Az adós nem fizetett időben, így a rendőr-bűnöző társaival együtt megfenyegette és bántalmazta. Az uzsorakamatot az eltelt időben milliós nagyságrendűre taksálta Bagi, így már a sértett lakását is követelte.A bűnbanda 1998. március 17-én délután egy óra körül az V. kerületi Kossuth Lajos téren, a 2-es villamos megállójában megtámadta V. Miklóst, és elvette 59 millió forintot tartalmazó sporttáskáját. Bagi Gábor és ismeretlen társa a Duna-part irányába futva menekült az őket üldöző V. Miklós elől. A parlament előtt szolgálatot teljesítő kormányőr is észrevette az üldözést, és Bagi Gábor, félve a kormányőr beavatkozásától, hozzávágta a pénzzel teli sporttáskát, majd bátyjához sietett, aki a rakparton parkoló autójukban várt rá. Sikerült elmenekülniük.Az eljárás alatt nem derült ki, hogy Bagiék honnan kaphatták a „fülest” arról, hogy aznap V. Miklós 59 millió forintot visz táskájában. A tárgyalás április végén folytatódik.
Kisiklott egy vonat több kocsija
