Végrehajtók jelentek meg tegnap – az RTL Klub híradójának információi szerint – a Gyermekrák Alapítvány Rákóczi téri irodájánál, hogy behajtsák azt a 102 millió forintot, amit az adózók egyszázalékos felajánlásaiból kapott a szervezet tavaly. Az APEH szerint ugyanis tévedésből utalták ki a pénzt, mert az alapítvány nem jogosult rá. Az alapítvány három évnél rövidebb ideje működik, így az APEH most visszakéri a pénzt, a tavaly összegyűlt 134 millió forintot pedig már el sem utalta az alapítványnak. Burillák Attila, az APEH szóvivője szerint nagyon ritka, hogy egy arra jogosulatlan szervezet jut hozzá az egyszázalékos felajánláshoz. Ha ez mégis megtörténik, az adóhivatal visszakéri a pénzt.
Közel kétezer brit vállalatot tiltottak el vendégmunkások foglalkoztatásától
