A BorsodChem-dosszié

Az elmúlt fél év során orosz befektetők kulcspozíciókat szereztek a magyar vegyipar zászlóhajóiban, a BorsodChemben (BC) és a TVK-ban. A kormányzatot és a konszolidált befektetőket egyaránt aggasztja, hogy miközben a nyíltan vagy gyaníthatóan Gazprom-érdekeltségű cégek tagadják akcióik összehangoltságát, „példás” egyetértésben szavaznak a részvényesi közgyűléseken. Ugyanők sorra rúgják fel akár az alapvető játékszabályokat is, ügyesen használva ki a kétségtelenül meglévő joghézagokat. Az események háttere szintén nem megnyugtató. Az utóbbi időszakban homályos tulajdonosi hátterű, nem ritkán off-shore cégek olyan mértékű felvásárlásokba kezdtek Közép-Európában, amelyek értéke nagyságrendekkel haladja meg alaptőkéjüket. A semmiből előbukkanó vagyonok minden józan szemlélőben felvetik a pénzmosás alapos gyanúját.A magyarországi vegyipari felvásárlásokban kulcsszerepet játszó Milford Holdings Ltd. saját tőkéje – írországi források szerint – mindössze 2 (!) angol font, miközben a cég adózás előtti eredménye 1999-ben 33 millió dollár volt. A két igazgató ciprusi lakos, tulajdonosairól máig nem tudni semmit. Az orosz gázipari mamut, a Gazprom kezdetben tagadta, hogy köze lenne a Milfordhoz, aztán egyszer csak elismerte benne „érdekeltségét”. Pénzpiaci elemzők szerint ugyanakkor nem leányvállalatról, hanem a Gazprom tulajdonosainak magánvállalkozásáról van szó. Az orosz befektetők szövetségeseként feltűnő osztrák befektetők, a Vienna Capital Partners (VCP), illetve leányvállalata, a CE Oil és Gas (CEOG) kisméretű cégek, étvágyuk azonban szintén hatalmas. Nemcsak magyar vegyipari részvényeket kebeleztek be, hanem – épp a minap – egy egész horvát tankhajóflottát is. Pénzpiaci szakrétők szerint a CEOG-nak egy ciprusi fedővállalkozás a tulajdonosa, amelyet viszont a brit Virgin-szigeteken bejegyzett cégek birtokolnak.Már a kilencvenes évek közepén feltűnhetett, hogy a Ciprusból származó tőkeexport meghaladta jó néhány gazdasági nagyhatalom és hagyományosan erős üzleti partnerország befektetéseit Magyarországon. Mivel feltehető, hogy nem a kicsiny ciprióta közösség lett hirtelen krőzusi gazdagságú, a legvalószínűbb magyarázatként az off-shore státust és a laza jogi szabályozást pénzmosásra felhasználó kelet-európai „vállalkozók” (köztük feltehetőleg néhány magyar olajszőkítő) aktivitása adódik. Míg azonban korábbi részvényvásárlások alapvetően portfólióbefektetések voltak, addig a mostani felvásárlásokat stratégiai befektetők hajtják végre – igaz, gyakran portfólióbefektetőnek álcázva, egyfajta „lopakodó felvásárlást” hatjva végre.Hogy miért éppen most erősödött fel a Gazprom-kötődésű cégek közép-európai aktivitása? Az egyik ok az orosz belpolitikai helyzetben keresendő. A szovjet állami hatalom széthullása, az új – egymással „véresen” rivalizáló – oligarchák felemelkedése után igen sajátosra sikeredett az új orosz hatalmi struktúra: egyszerre van jelen benne a túlsúlyos, politikai érdekekkel átszőtt állami befolyás és a mindennemű állami szabályozás alól kibúvó, zabolátlan magántőke. Az új évezredre megtörtént a kártyák leosztása, kezdődhetett a külföldi offenzíva. A harci szellemet jól tükrözik a BC közgyűlését ismertető orosz sajtótudósítások: „a BorsodChem elesett” típusú címadások szinte háborús győzelmi eufóriát tükröznek, jól illeszkedve a formálódó új orosz politikai doktrínához, ami az orosz nagyhatalmi „dicsőség” visszaállítására irányul. A küldetést plasztikusan fogalmazta meg a Sibur egyik nyilatkozata, miszerint Oroszország nem lesz a jövőben Európa nyersanyagszállító gyarmata, így „a közeljövőben már csak azon vállalatok orosz kőolaj- és szénhidrogén-ellátása lesz garantált, amelyek tulajdonosi szerkezetében stratégiai befektetőként a megfelelő nyersanyagok tulajdonosai megjelennek”. Az orosz végek expanziós törekvéseihez jól jött egy véletlen időbeli egybeesés is: a szénhidrogének világpiaci árrobbanása, ami váratlan extra jövedelemhez juttatta a kőolaj- és földgáziparban érdekelt cégeket. Talán furcsa lehet, hogy miképpen tudnak jelentős súlyt képviselni olyan vállalatok (mint a Gazprom, a Sibur vagy a Lukoil), amelyek eredményessége nem sokkal jobb, mint ami a szovjet időkre volt jellemző. A válasz egyszerű: a méretüknél fogva. Akármilyen kis hatékonysággal működnek ugyanis, a hihetetlen mértékű tőkekoncentráció révén hatalmas pénzösszegeket tudnak megmozgatni. A Gazprom például – a világ legnagyobb gázipari cégeként – az oroszországi gázkitermelés 94 százalékát, a világtermelés 25 százalékát ellenőrzi, forgalma az orosz GDP 9 százalékát adja. A magasra szökött gázáraknak köszönhetően a cég idén várhatóan kétmilliárd dollár adózott nyereséget termel.A BC élén történt őrségváltást levezénylő tulajdonosok deklarált célja a TVK feletti kontroll megszerzése is. Ennek feltételei lényegében már adottak a meglévő orosz–osztrák tulajdonhányad, a BC-re „visszaszállt” részvénycsomag, illetve a CIB pálfordulása miatt. A TVK „elfoglalását” a Mol felvásárlása követheti, de fordított sorrend is elképzelhető: a Mol elfoglalása után a BC-vel együtt ollóba zárni a TVK-t. Az sem kecsegtet persze több jóval, ha a TVK megszerzésével „csupán” az egyik legfontosabb piacától fosztják meg a Molt. Alapvető fordulatot jelentene, ha a bíróság helyt adna a PSZÁF keresetének, amelyben tisztességtelen piaci magatartással vádolja a BC-részvények 24,8 százalékával rendelkező CIB Bankot. A CIB a Milfordtól vette a részvénycsomagot, miközben fenntartja az elővételi (opciós) jogot a Sibur felé. Mindenképpen szokatlan eljárás, hogy a Sibur már most a tulajdonosi jogok gyakorlójaként lép fel, amikor erre még semmilyen formális jogalapja nem lenne. A CIB ugyanis a Sibur egyik alelnökét jelölte saját kontójára az igazgatóságba, de minden egyéb kérdésben is a Siburral egyeztetve szavazott. A CIB szavazatainak utólagos érvénytelenítése teljesen eltérő végeredményt hozna – kérdés persze, mennyi idő alatt lehet lefolytatni a bírósági eljárást.A PSZÁF és a kormány határozott reagálása alapvető nemzeti felelősséget tükröz. A szabályokat mindenkinek be kell tartania, ha kell, az állam kényszerítő erejének segítségével is. A különböző Gazprom-érdekeltségek, illetve osztrák és magyar szövetségeseik törvénysértésével kapcsolatban eddig ugyan semmilyen bizonyíték nem került nyilvánosságra, de így is nyilvánvaló, hogy többszörösen megsértették az átláthatóságra és a kisebbségi részvénytulajdonosok védelmére irányuló törvényhozói szándékot. Márpedig ezekre a nyugati befektetők különösen érzékenyek. (Nem véletlen, hogy a Wall Street Journal Europe már eddig is többet írt a BC-ügyről, mint egy év alatt az országról összesen.) Lehetne persze legyinteni is, ez azonban rövidlátó hozzáállás lenne. Ugyanis amennyiben a tiszta piaci viszonyokat igénylő, szolid nyugati befektetők – a kétes ügyletek esetleges elszaporodását látván – kivonják befektetéseiket az országból, akkor helyüket (jelentős magyar tőke híján) a magas kockázatú kalandortőke, illetve orosz kötődésű befektetők foglalhatják el, mivel vákuum a pénzügyi piacokon sem létezhet. A szalonképtelen befektetők térhódítása tovább nyomná lefelé a magyar részvényárakat, újabb tulajdonosi átrendeződésekhez vezetve. Az egymást gerjesztő negatív folyamatok végeredménye akár nyugati integrációs törekvéseinket is fenyegeti.A PSZÁF jogosítványainak a kiterjesztése elengedhetetlen: ezt kívánja a piaci viszonyok tisztasága, az átláthatóság és a kisebbségi részvénytulajdonosok védelme. A felügyelet „fogakkal és körmökkel” történő ellátásához azonban olyan jogszabály-módosításokra is szükség lenne, amelyek kétharmados támogatást igényelnek. Bár első nyilatkozataik nem erre utalnak, az MSZP-nek most lehetősége lenne megmutatnia, hogy a nemzeti érdekek érvényesítése kedvéért feláldozza a szűken értelmezett pártérdekeket. Szomorú lenne, hogy ha az ország a megegyezésképtelenség miatt lenne képtelen kivédeni a pénzpiacokon keresztül közeledő nemzetbiztonsági és nemzetgazdasági veszélyeket.