A másik fal

Berlinben ismét felépülhet a tíz esztendővel ezelőtt lerombolt fal: most nem politikai ideológiák mentén, hanem a szegények és a gazdagok között.Régi idők emlékét idézi a repülőgép motorjának monoton zümmögése: azt a kort, amikor az alattunk elterülő várost még komor fal szelte át, egyik oldalán fegyveresen őrzött börtön benyomását keltve, a másikon messziről érkezett turistáknak ígérve látványosságot.Amikor a „nyugat” és „kelet” fogalmak még ideológiai dimenziókat rejtettek magukban, hideg szívtelenséggel pecsételve meg emberek, családok, barátok sorsát, a magát szabadnak mondható rész élvezte az NSZK gazdasági potenciáljának határtalan támogatását, s csillogó fénybe öltözött. A túloldal lakosai az NDK-főváros büszke polgárainak vallhatták ugyan magukat, de a városnak ez a fele a szerény hétköznapok szürke köntösébe burkolódzott. A szabad világhoz vezető légi korridoron belül a gépek szinte a házak tetejét súrolva igyekeztek Tempelhof repülőterére, figyelmeztetve az utasokat: nem mindennapi helyre érkeznek.Az egykori Nyugat-Berlinhez szokott látogatót ma már nem az egymással szemben álló világhatalmak fenyegető jelenléte fogadja. Az érkezőt most inkább az óriásira duzzadt – egyesített – metropolis méretei teszik bizonytalanná. A város kettéosztottsága megszűnt. És mégis megmaradt. Versenyfutás, kemény konkurenciaharc folyik a keleti egyhangúság után új ruhába öltözött körutak (Friedrichstrasse, Unter den Linden) és az egyesítést követően egy időre háttérbe szorult, de most ismét lábra kapott nyugati cégér, a Kurfürstendamm között. A kormánynegyedet körülölelő belvárosban az elmúlt tíz esztendő során százötvenmilliárd márkát fordítottak építkezésekre. A londoni Times egyenesen így fogalmazott: Berlin szétpattanással fenyegető „hólyag”. Rokonszenvesebb a Washington Post megfogalmazása, amely szerint Berlin a történelem és a modernség szimbiózisa.