A róka méltósága

Mindig is tudtuk, hogy az angolok szeretik az állatokat. Tehetős angol özvegyek és vénlányok már a XIX. században alapítottak kórházakat, otthonokat macskáknak és kutyáknak. Ez a kissé bohókás, szentimentális, de kedves törődés az utóbbi években egyre fenyegetőbb politikai színezetet öltött, betört a politikai életbe, emberek jogait, biztonságát, sőt életét fenyegeti.A brit Munkáspárt már az 1997-es választásra kiadott programnyilatkozatában megígérte, hogy betiltja a falkavadászatot. Angliában és Walesben (de másutt is, például Franciaországban) évszázadok óta folyik ez a sport: a vadászok lóháton, árkon-bokron át követik a rókát űző kopókat, amelyek falkában kergetik a rókát, s ha utolérik, széttépik. Skóciában hasonló módon vadásznak szarvasra.A falkavadászatnak egyre több az ellensége az országban. Azzal érvelnek, hogy ez a sport embertelen, az űzött vad szörnyű félelmet érez, majd hosszú, kétségbeesett menekülés után borzalmas kínhalált szenved. A rókabarátok többsége elismeri, hogy maguknak a rókáknak is árt, ha túlontúl elszaporodnak, ezért – legalábbis jelenleg – nem ellenzik a vadászatot puskával vagy csapdával. A rókáknak csak a kisebb része múlik ki aggkori végelgyengülésben. A Nagy-Britanniában évente elpusztuló mintegy négyszázezer róka közül százezer országúton, gépkocsikerekek alatt fejezi be pályafutását, nyolcvanezret lőnek le, harmincezerrel csapda végez. A kopók mintegy huszonkétezret tépnek szét. Csak a többieknek jut osztályrészéül a természetes halál. A meglőttek jó része napokig kínlódik vérző sebbel, a csapdában szintén hosszú ideig várat magára a megváltó halál. A falkavadászatokon űzőbe vett állatoknak mintegy háromnegyede túljár a kutyák eszén, és elmenekül.Mindez azonban egyre kevésbé érdekli a falkavadászat ellenzőit. Ők ugyanis zömmel – bármit mondanak is – sokkal inkább a vadászok, semmint a vadászat ellen emelnek szót: ellenzik a számukra érthetetlen kedvtelést. Legtöbbjük városlakó, aki nem tudja, hogy a vidéki társadalom egyik összetartó eleme éppen a vadászat, ahol a gazdák és alkalmazottaik, a környékbeli földbirtokosok, patikusok és fűszeresek, vendéglősök és orvosok, sőt, urambocsá!, állatorvosok klubokba tömörülve vesznek részt. Igaz, hogy ritka az olyan nagybirtokos arisztokratacsalád, amelynek tagjai nem vadásznak, de az ilyen családok aligha tesznek ki sokat az ország negyedmillió falkavadászából. Azt is csak a vidéken lakók tudják, hogy micsoda károkat okoznak a rókák a mezőgazdaságban.A vitának az ad politikai súlyt, hogy – legalábbis a vadászat hívei szerint – a tilalom súlyosan sérti az állampolgárok szabadság-, ha úgy tetszik, emberi jogait. Cinikus kommentárok szerint Tony Blair részéről olcsó engedmény ez a törvényjavaslat a „régi Munkáspártnak”, az osztályharcosoknak. Rámutatnak, hogy a kormánynak esze ágában sincs betiltani a sporthorgászatot, amely épp akkora szenvedést okoz az egyébként többnyire ehetetlen halnak, mint a falkavadászat a rókának, ám a horgászat rengeteg munkáspárti szavazó kedvenc sportja, megelőzi a labdarúgást és a krikettet.A kormány elvégezte házi feladatát, Lord Burns elnöklete alatt bizottságot hozott létre a kérdés kivizsgálására. E bizottság jelentése megfellebbezhetetlen megállapítást tartalmazott: a falkavadászat „súlyosan veszélyezteti a róka méltóságát”. Ennél tartalmasabb megállapítása az, hogy a teljes tilalom mintegy hatezer embert tenne munkanélkülivé. A képviselők pártkényszer nélkül szavazhattak, és a szokásostól eltérően állást foglalhattak nemcsak a tilalom mellett vagy ellen, hanem egy közbülső megoldás, a falkavadászat szigorúbb rendszabályokhoz kötése mellett is. Az alsóház a tilalom mellett döntött. Aligha fér kétség ahhoz, hogy a Lordok Háza nem engedi át a törvényjavaslatot mostani formájában, s ezzel újabb rossz pontot szerez magának a miniszterelnöknél.A faluszövetség, amely a mezőgazdasági érdekeket képviseli, és a vidéki életformát védelmezi, márciusra újabb tömegtüntetést hirdet. Ilyen tüntetés volt már Londonban, de az – főleg azért, mert a tüntetők rendkívül ügyeltek a közrend szigorú betartására – hatástalan maradt. A miniszterelnök hangsúlyozta ugyan, hogy „hallotta” a tüntetők panaszait és követeléseit, ez azonban csak azt jelenti, hogy Tony Blair nem süket, de azt nem, hogy hallgat is azokra, akiknek hallotta a szavát.Ám a falkavadászat körüli eszmei vita aránylag jelentéktelenné válik az állatjogok terrorista harcosainak garázdálkodásához képest. Ők ugyanis gyújtogatnak, bombamerényleteket követnek el, zsarolnak, életveszélyes fenyegetésekkel ijesztgetik azokat a laboratóriumokat, amelyek – az állatvédelmi törvények szigorú betartásával – gyógyszerkísérleteket végeznek állatokon. Az egyik ilyen vállalat, a Huntingdon Life Sciences (HLS) a puszta fennmaradásáért küzd, mert a terroristák nemcsak alkalmazottait zaklatják fenyegetésekkel, sőt gépkocsik felgyújtásával, levélbombákkal, családtagjaik megfélemlítésével, hanem kiterjesztették akcióikat az RBS (Royal Bank of Scotland) pénzintézetre is, amely a HLS hitelezője. A HLS sokat veszített részvényeinek értékéből az ellene irányuló terrorizmus miatt, és arra kényszerült, hogy a banktól kapott több mint 20 millió font kölcsön visszafizetési határidejének meghosszabbítását kérje. Ezt akadályozták meg a terroristák, ezért a vállalatnak más – természetesen megnevezhetetlen – pénzforrást kellett találnia.A kormány teljes mértékben ellenzi ezt a fajta terrorizmust, de nem sokat tud tenni ellene. A terrorszervezet kis létszámú, nehéz megtalálni a tetteseket. A HLS Cambridge grófságban van, s a megyei rendőrség egymillió fontot kapott a belügyminisztériumtól a védelmére. Félő azonban, hogy ez sem old meg semmit, és végső soron néhány száz vagy talán kevesebb merénylő aláaknázza az egész brit gyógyszeripart. Jack Straw belügyminiszter jelezte, hogy a meglévő törvények kibővítésével akar fellépni az állatjogi terroristák ellen, csakhogy a gyújtogatás, megfélemlítés, merénylet ellen már vannak törvények, a gond nem a jogi keretek megalkotása, hanem a törvények betartatása, betartathatósága körül merül fel.Míg a falkavadászat tekintetében nagyjából két egyenlő részre oszlik a közvélemény, az állatvédelmi terrorizmus tekintetében nem, és ez talán reményre ad okot. A lakosság tökéletesen megérti, hogy új gyógyszerek nélkül reménytelen a küzdelem egész sereg betegség ellen, és akinek a gyermeke fehérvérűségben szenved, annak aligha szakad meg a szíve, ha egy ígéretes leukémia elleni gyógyszert patkányokon próbálnak ki, mielőtt a gyermekét kezelnék vele. A kormány könnyebben léphet fel a törvény teljes szigorával a terroristák ellen abban a tudatban, hogy a lakosság túlnyomó többsége mögötte áll.